2. Fejezet

2. Fejezet

Talán ezzel kellett volna kezdenem, hogy vajon ki vagyok én. Nos, ez egy jó kérdés. Valójában én sem tudom. Egy fiatal lány, kiben a remény hal meg utoljára. Az biztos, hogy a halálos ágyamon is még abban fogok reménykedni, hogy pár másodperc alatt létrehoznak egy csoda gyógyszert ami meggyógyít. Nem tudom miért, de Isten elég nagy hitet rakott belém. És ezért csalódtam annyiszor és vertek át engem. Ugyanis mikor először találkozok az emberekkel, mindig meglátom a szépet és jót bennük. Naívan elhiszem, hogy nem akarnak megbántani, és csak jót akarnak. Ezért esek szerelembe olyan könnyen. Rengeteg srác már megfordult a szívembe. Legyen sztár, fiú a suliból, szomszédból, vagy csak egy másodpercnyi szemkontaktusból. De nem volt igazán tapasztalatom rá, hogy megéljem az igaz szerelmet. Viszont évek múlta alatt lassan rájöttem, hogy igazából nincs olyan szerelem mint Nicholas Sparks regényeiben. Nagyon nehéz volt elismernem. De mikor James az orrom előtt csapta be a taxi ajtóját minden búcsú csók nélkül, be kellett látnom, hogy a fiúk nem tudnak olyanok lenni, mint Noah vagy Romeó. Legalább is nem mindegyik. És én mindig azokba zúgok bele, akiket én jobban szeretek, mint ők engem. Nem tudom, hogy ez teljesen igaz volt James esetében is, mert tudom, hogy szeretett. De más kapcsolatokba szinte mindig így volt. Aztán végül találkoztam valakivel a fősulin.

Szerencsésen bejutottam a New York University-re, ahol újságírást tanultam. Egy évvel később kezdtem el az egyetemet, mivel előtte egy évet Magyarországon töltöttem.  Első nap, mikor beültem az angol órámra, szinte egészen megváltozott minden. Ahogy a teremben ültem a több mint ötven másik újságíró palántával, hirtelen elfogott egy érzés. Egy deja vu. Mikor az angol tanár megfordult és a hallgatóság felé nézett, szemünk hirtelen összeért és szidtam az életem, hogy Mels, miért nem volt velem. Mert ő sosem hitt a sorsba, de ha azt az arcot meglátta volna, amit én akkor láttam, elhitte volna.Relytéjes szemek és barna haj. Bőre fehér volt, mint a fal. De szája piros mint a tiltott gyümölcs az Éden kertbe. A haja nem volt hétköznapi. Olyan göndőr volt, amit csak álmaimba láttam és kívántam. A fürtök jelentőség teljesen álltak meg a pontos helyükön.

"Kedves diákok, szólítsatok csak Professor George-nak". Hirtelen elkezdtem magam csipkedni, mert azt hittem, hogy álmodom. Nem tudtam elképzelni, hogy egy velem egy idős srác hogyan lehet angol professzor egy jelentős New York-i egyetemen. Azt mindig is tudtam, hogy egy zseni, de hogy pont angolból? Annyi kérdésem lett volna felé, de még mielőtt kettesbe tudtam volna vele beszélni, előtte végig kellett hallgatnom az előadását a Harry Potter-ről. Azt mondta előszőr szeretne valami könnyűvel kezdeni. És meg is értettem volna a választását. De képetelen voltam abban a pillanatban koncentrálni, mert még mindig nem hittem a szememnek.

↔

George, vagyis professzor George, előadása után lefutottam a helyemről és megtámadtam a kérdéseimmel őt.

„Amelia de régen találkoztunk.” Nézett rám komoly arcával, ami szinte már ilyesztő volt. ˝

„Hogy kerülsz ide?” Kérdeztem mindjárt és végre elmosolyodott.

„Tudod, ha az élet citromot kínál, csinálj limonádét.” Kacsintott és lassan elkezdte pakolni a jegyzeteit a táskájába.

„George annyi idős vagy mint én, hogy a fenébe csináltad ezt?” Faggattam tovább, de képtelen volt válaszolni.

„Mit szólnál hozzá, ha meginnánk egy kávét valamikor?” Erre a kérdésre méginkább nem számítottam.

„Hát rendben.” Mosolyogtam, de viszont hamar búcsút kellett vennem tőle, hiszen mennem kellett a következő órámra. De még a nap végére is sokkban voltam.

Mikor haza értem az albérletembe, ami East Village-ben volt, azonnal felhívtam Mels-t és elújságoltam neki, hogy mi történt. Lefeküdtem az ágyamra és felhúztam az ablakom. Szerettem itt lakni a keleti részen, mivel ez a része Manhattan-nek kellemes volt és otthonias. Ablakomból tökéletes kilátás volt az első sugár útra, amit a 12-es utca keresztezett. Itt volt a közelben a kedvenc rajz boltom és pluszban a Magyar Könyvesbolt. A lakás kicsike volt, de szerencsére nem kellett osztozkodnom senkivel sem. Egy kis kicsi konyhám volt és egy fürdő, amiben alig tudtam megfordulni. De a háló egész nagy volt és kellemesen átjárta a szél, ami az East River-től jött egyenesen. Ami a legjobban tetszett, volt egy kis gardróbom ahova betudtam zsúfolni a sok apróságomat. Anyuék akkor még Brooklynba laktak és később költöztek át Queens-be. Minden hétvégén átmentem a szomszédságba meglátogatni őket. Még akkor is ha sok tanulni valóm volt.

Mindig is az volt a vágyam, hogy a Chelsea-be lakjak, ami Manhattan túlsó oldalán volt. De ott a lakások sokkal drágábbak. Nekem meg nehéz azt fenn tartani. Szóval maradt a Falu. De persze nem bánom. Szép hely.

Miután Mels-el megbeszéltük ezt a George relytéjt, elhatároztam, hogy neki állok lomtalanítani a gardróbomba. Rengeteg kinőtt ruhát beraktam egy zsákba, amit persze majd elakartam vinni egy templomba a szegényeknek. Azonban valami érdekes a kezembe akadt. Még a gimibe volt egy mániám, amit napló írásnak hívnak. Vicces volt újra a kezembe venni és bele olvasni. De nem számítottam rá, hogy pont egy érzelmes részt fogok választani. Mikor megláttam a dátumot, le kellett ülnöm. Aztán eldöntöttem, hogy csinálok magamnak egy finom teát, be fekszem a kicsi kanapémba és elkezdek nosztalgiázni. Mikor felnyitottam az első lapon, a szívem megszakadt.

2014 Nyara

Életembe most vártam először annyira, hogy szabadon ki mehessek a suli kapuján. Éreztem, hogy a nyár sok minden jót tartogat a számomra és nem bírtam már ki várni, hogy elkezdődjön. Mels és én jelentkeztünk egy nyári táborra, ami a New York állam felső részében volt. Közel a magas hegyekhez és az erdőben. Egy ilyen kis túlélő kalandra számítottunk. Később rábeszéltük Koyukit is, akivel tisztában voltunk, hogy egy tucat könyvet fog hozni a táborba. És így is lett. Addigra már elég sok időt töltöttem James-el, így rábeszéltem, hogy ő is jöjjön. Akkor még  semelyikünk se tudta, hogy elmegy. De ha már James jön, akkor a haverjának is kellett jönnie, kit én is bírtam, Sean. Kilencedikbe nagyon akart velem járni, de nekem ő nem igazán volt az a srác, aki később James lett. De viszont jó barátok lettünk. Végül de nem utolsó sorban még valaki csatlakozott hozzánk, aki Kai volt. Na pont ő volt azaz ember akiről sose tudtam volna elképzelni, hogy erdőbe tölti el az egész nyarát. Túlságosan szerette a tisztaságot és az elektronikát. Nem bírta volna ki telefon nélkül. De mivel lustasága miatt rengeteg programot kihagyott, így a tanárok rákényszerítették, hogy jöjjön.

Június 30.-án indultunk egy kisbusszal a suli elől. Anyuék nagyon nehezen akartak elengedni, mivel ők mindig azok a szülők voltak akik eléggé féltették a gyereküket. De sosem hibáztattam őket ezért, mivel New York egy nagy város. Én is félteném a gyerekem. Vicces volt az oda út, mivel egész végig énekeltünk. Mels meglepetésére egy másik srác is jött, akivel egész évben jól el szórakoztak. Kilencedikbe Mels-nek és nekem az volt a hobbink, hogy fiúkat boronáltunk össze másik fiúkkal. Mit ne mondjak, mi támogattuk a melegeket. És ugyebár George aki elment ő volt az egyik legkedvesebb párunk fele. A másik fele meg a szőke, magas Ukrán srác volt, Andriy, ki szintén velünk tartott. Sajnos mivel George iskolát váltott, így ő nem jött el. Andriy-nak viszont kötelező volt, hiszen nem a világ legjobb tanulója. Sőt, a legrosszabbak közé sorolható. Így hát kellett neki az extra credit. James örült az Ukrán haverjának, így legalább nem kellett végig Kai csipogását hallgatni, vagy minket csacsogni magyarul. Szóval James, Sean és Andriy kialakítottak egy kis orosz brigádot.

 "Szerinted Andriy kire fog rámozdulni?" Találgatta Mels és én már előre féltem, hogy melyik srác lesz Andriy új kiszemeltje. Persze a srác nem meleg, de jó poén volt azzá tenni. Régebben azzal szórakoztunk, hogy Andriy és Geroge gyereke James volt. Ami azt jelenti, hogy Andriy az anyósom, George az apósom. Hát igen, beteg egy agyunk volt Mels-el. De megérte.

Mikor oda értünk a táborba Sean elővette a gitárját és próbált úgy tenni, mint ha ez a Rock Tábor lenne. Persze senki sem figyelt rá, mivel Mr. Carlos és Ms. Athena akik vezették a tábort, elkezdtek beszélni a szabályokról.

"Fiúk lányok külön lesznek egymástól." Kezdte Mr. Carlos, és mintha éreztem volna, hogy James-re és rám utal. James megfogta a kezem és rám kacsintott. Szerettem mikor ilyen kis bolond volt. Mels még mindig Andriy-val volt elfoglalva.

"Még szerencse, hogy hoztam szempillaspirált." Már kilencedik év vége óta Mels arra akarja rávenni Andriy-t, hogy használjon az ő kedvéért. Mivel amúgy is szépek a szempillái, de milyen gyönyörűek lennének szempillaspirállal.

 "Mobil-t csak két naponta használhattok, de akkor is csak a szüleitek értesítésére. Az ételt magatoknak kell elrendezni, ahogy akarjátok. Vizet csak a tóból kaphattok..." Folytatta Ms. Athena, mi meg elkerekedett szemekkel néztünk rá.

"Azt nem mondták, hogy ez egy túléló tábor lesz!" Sopánkodott Kai és fal fehérré váltott a bőre.

"Ugyan már, azt hiszed, mi ilyen szörnyetegek lennénk a saját diákjainkkal?" Nevetett Mr. Carlos és én meg megkönnyebűlten sóhajtottam egyet. James erre elmosolyodott és megpuszilta a homlokom. Mels csak a szemét forgatta, de nem miattunk, ha nem mert Andriy egy ismeretlen lánnyal kezdett el csevegni telefonon.

"Próbálja nekem beadni, hogy heteró. De én nem dőlök be neki!" Suttogta felháborodottan Mels és duzzogva leült az egyik kidőlt fatőrzsre.

"Szóval akkor most használhatunk telefont? De hogyan töltöjük fel?" Sopánkodott tovább Kai. Ms. Athena mosolyogva felé fordult. Szerette mikor a diákjai szenvednek az elektronika miatt. Ugyebár ő volt a biosz tanárnőm és szerintem minden áron meg akarta mutatni Kai-nak a természet szépségét, így hát próbált vele minél jobban kiszúrni.

"Nyugalom. Azokban a faházakban fogtok lakni, és ott van elektromosság. Wi-Fi persze nincsen, mert azért még is csak az erdőben vagyunk. Minden kis házban van egy kis konyha, ami tele van pakolva élelemmel. A víz meg rendesen jön csapból, szóval fürödni is tudtok." Szólt Ms. Athena és az egész csoport most az előszőr nyugodtan érezte magát.

"Meg ez amúgy is New York állam, nem Utah, ahol nincs civilizáció." Tette hozzá Mr. Carlos, aki közben a kulcsokat kereste elő.

"Később majd még jön a többi tanár is, csak ki kell találniuk a feladatokat számotokra." Mondta Mr. Carlos és oda nyújtotta felém az egyik kulcsot. Összesen öt bódé volt, mi a másodikba kerültünk be. Egy kis házban három szoba volt, így hát képtelenek voltak a fiúkat szét választani. Kai örömmel tartott egyedül a harmadik házba. Sejtettem hogy nem akar osztozkodni az orosz bandával.

Amikor bementünk a kis házba, azt hittem elájulok. Amit én kaptam ágyat, éppen egy kóbor macska telepedett meg. Nincs bajom a macskákkal, de kitudja mi féle és honnan jött. Aztán Mels talált egy békát az ágy alatt, Koyuki pedig sikítva rohant ki a fürdőből, mivel egy erdei nyúl volt bent. A nyullal nem volt semmi baj, csak tele pottyantotta a fürdőt. Így hát hívtuk drága tanárainkat takarításra. Addig én kiszabadultam a házból és bekopogtam az első faházba, ami a fiúké volt. Sean nyitott ajtót, aztán beengedett. Az ő házuk sokkal jobb volt. Tisztább és modernebb. Persze Andriy inkább a miénkbe akart lenni, mert szeretett volna találkozni a békával, ami Mels ágya alatt volt.

"Ha akarod cserélhetünk." Mosolyogtam meggyőzően.

"De hát Mr. Carlos azt mondta, hogy fiúk külön a lányoktól." Szólalt meg Andriy a jó kis akcentusával.

"Nem kell róla tudniuk." Szólt James és már fogta is Andriy cuccait és a kezébe nyomta.

"Most komolyan kidobtok a házból?" Majdnem sírva fakadt.

"Te akartad annyira látni azt a békát." Sóhajtottam és leültem James ágyára. Sean nevetve kinyitotta az ajtót Andriy-nak, aki eljátszva a sértődötett elindult. De ahelyett, hogy a mi házunk felé vette volna az irányt, inkább elment Kai felé. Andriy sosem volt az a srác, aki határozottan beköltözne a lányokhoz. Inkább elmenekül. James még látta, ahogy Kai unott arccal beengedi Ukrán barátunkat, aztán ő is csatlakozott hozzám. Mikor elkezdett csókolgatni, Sean vette az adást.

"Elmegyek addig vadászni." Mondta hirtelen és mi meg röhögésbe törtünk ki.

"Jól van na. Itt vagyunk az erdő kellős közepén. Nem jutott eszembe jobb hazugság." Forgatta Sean a szemeit és kiviharzott a házból.

"Nézd mit hoztam." Állt fel hirtelen James és oda rakta elém a táskáját. Mikor kinyitotta láttam, hogy az alsó gatyái alá jól elrejtette a laptopját.

"De nincs internet." Mondtam értetlenkedve.

"De rajta van mind a hat része a Star Wars-nak" Nevetett én meg nem tudtam mit kezdeni vele. Mind ketten imádtuk a Star Wars-ot és számomra ez a srác csak túlságosan tökéletes volt...

"Ha itt maradsz akkor majd esténként nézhetjük együtt." Mondta önelégülten én meg megcsókoltam.

"Mit kezdenék én nélküled?" Kérdeztem mosolyogva.

"Unalmas lenne az életed. Akárcsak nekem." Válaszolta és mikor arrébb tolta a táskát, lefeküdt mellém. A fejemet ráhajottam a mellkasára, ő meg elkzdett játsszadozni a hajammal.

↔

Inkább úgy döntöttem, hogy befejezem a régi napló olvasását és átnézem azt az anyagot, amit a professzorok adtak. Még nem kellet sokat készülni, mivel ez csak az első nap volt. Vacsorát a sarki pizzériásban ettem. Kicsit hamarabb jött az este, mint ahogy számítottam rá, ugyanis a napló olvasásával elment az időm. Mikor már beesteledett, elmentem a Washington Square parkba hallgatni egy kicsit a zongoristát, aki mindig ott szokott lenni és zenélni. Szerettem az előadását. És a park is olyan kellemes volt. Ez a negyed mindig is a művészetekre emlékeztetett. Egyik padon egy festő ült, a másikon doboltak. A park túlsó szélében táncoltak. Az ember pedig szerette nézni a fiatalság kellemességét. Rengeteg kutya is volt kint a gazdájával és hirtelen rá kaptam az ötletre, hogy lehet nekem is kéne egy házi kedvenc. Úgyis egyedül vagyok, mivel lakótárs nem kell egy egyszobás apartmanhoz. De aztán rá kellett jönnöm, hogy a fősuli mellett nem éppen ez a legjobb döntés. Kicsit aggódva estem gondolataimba, hiszen Geoge azt mondta, hogy szeretne meginni velem egy kávét. Igazából mi sosem beszélgettünk, csodálkoztam, hogy még a nevemre emlékszik. Hisz mikor James-el összejöttem, ő már nem volt itt. Azt reméltem, hogy még tartja a kapcsolatot James-el és róla van híre. De sajnos még várnom kellett egy pár napot, hogy halljak valamit róla.

Mikor már elég hűvös lett ahhoz, hogy behúzódjak a házba, elindultam haza felé. Nem gondoltam volna, hogy ismerős arccal fogok találkozni, hiszen a környéken senkit sem ismertem. Viszont mikor beértem a 12. utcába, egy ismerős fiúba ütköztem bele. Nem tudtam hova tenni, hisz nagyon emlékeztett valakire, de az a személy elvileg haza ment és nem jött vissza New Yorkba. Így hát egymás szemébe nézve távolodtunk el egymástól. Mindenesetre már elegem volt abból a napból, hisz csak meglepetések jöttek, meglepetések után. George, a napló, az ismeretlen fiú... Én csak szerettem volna otthon lenni nyugodtan és elmerűlni a meleg vízbe a fürdőbe. De akkor még nem tudtam, hogy a következő nap még jobban meg fog lepni.