5. Fejezet

5. Fejezet

Végre túl voltam az első héten a fősuliból. Alig vártam már hogy hétvége legyen. Andriy teljesen kikészített az órákon. Meg is értem, hogy George-nak elege van belőle. De azért még nem olyan rossz, mint Kai volt gimibe. Azóta a naplómat nem olvastam és nem is igazán akartam semmi James dologgal foglalkozni. Próbáltam terelni a gondolataimat róla és inkább a jelenre koncentrálni. A múlt már elmúlt és úgy sem tud újra megismétlődni. James se. Bármennyire szerettem volna.

Szombat reggel rávettem magam és elbicikliztem a kedvenc helyemre a Chelsea-be. Volt egy ház, ami körül a kert és a kilátás is tökéletes volt. Persze az apartmanok ára elérték a csillagos eget. Viszont akkor is szerettem nézegetni. Leültem az egyik padra a közeli parkban és csak olvastam az akkori kedvenc könyvemet. Szerettem csak úgy gondok nélkül, nyugodtan lenni egy parkba és olvasni. Ezért szerettem New York-ot, mert bár mennyi betontömb volt itt, azért voltak parkok is, amik feldobták a környezetet. Akárcsak a két folyó ami körbe vette a város részt. A legjobbak akkor is a fák a tetőkön voltak. Mikor láttad, hogy egész szép kis kert van, több méterrel magasabban a földtől. Jó érzés volt nézni, hogy még vannak olyanok, akik törődnek a környezettel.

Még pénteken utolsó órában Andriy meghívott George házába, hogy nézzek körül. Benne voltam a dologba, kíváncsi voltam, hogy Goerge milyen helyen lakhat és hogy mennyire mennek egymás agyára. Mels meg amúgy is megölt volna ha nem megyek el. Így hát mikor kiolvastam a könyvet, haza bicikliztem. Nem akartam elmenni üres hassal, így gondoltam eszek a pizzámból ebédre.

"Amelia! Jó híreim vannak." Támadott le mindjárt Mr. Ramos a fő szakács. "Valóban, és mi lenne az?" Erre Mr. Ramos elővett egy perselyt és a kezembe nyomta. "Pontosan harminc dollár van benne." Mutatott a kis kijelzőre, mert ugyebár néhány persely számolja, hogy mennyit rakunk bele. "Ez mind a pizzámból jött?" Kérdezem elcsodálkozva és Mr. Ramos bólogaott. "Egy gazdag emberke itt járt a múltkor és rendelt két dobozzal! Esküszöm át nevezem a pizzériámat is magára!" Nevetett a fő szakács én meg csak mosolyogtam a dolgon. Jól esett, hogy végre csináltam valami maradandót, amit mások is szeretnek. "A szokásossat kéred, vagy az Amélia pizzát?" Állt vissza a pult mögé Mr. Ramos. "Természetesen az Amélia pizzából kérek két szeletet."

↔

"Hé, Amy!" Nyitott ajtót Andriy, George házánál. Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen komoly srác mint George, ilyen szép helyen lakik. A 7-es metróval mentem Queens-be, amin mindig is szeretek utazni, hiszen gyönyörű kilátás van Manhattan-re. Kicsit nehezen találtam oda, de végül megoldottam. A ház elég nagy volt, szóval kettőjüknek bőven volt hely. A kert kicsit üres volt, de most mit várjak egy agglegény lakástól. Belül viszont a bútorok szépen voltak kiválasztva.

"Teát, kávét, bort, sőrt, vagy kólát?" Tárta ki a hűtőt Andriy és magának elővett egy üveg sőrt. "Elég csak egy pohár víz." Válaszoltam, miközben leültem az egyik fehér bőr kanapéra. "Ne ülj le oda!" Kiáltott rám hirtelen George, akiről nem is tudtam, hogy ott van. "Andriy tegnap kiöntött valamit oda és raktam rá tisztító szert. Ha nem akarod, hogy a fekete nadrágodból fehér legyen, jobb ha nem ülsz oda." Morogta George, de éreztem, hogy nem rám volt mérges, ha nem a kis szöszire. "Sajnálom. Nem tudtam, hogy fagyi evés közbe bealszok." Sóhajtott bűntudattal Andriy és leült a konyhában egy székre. Nekem sem volt más választásom, így leültem mellé egy másik székre. "Szép lakás." Jegyeztem meg a kínos csöndbe. "Köszönöm." Válaszolt még kicsit borsosan George. Andriy nyugtalanul nézte az előtte heverő almát és vártam, hogy mikor cselekszik valamit, mert nagyon úgy nézett ki, hogy készül valamire. Geroge viszont teljesen nyugodtan ült le velem szembe. "Beszélnünk kell!" Kezdett bele hirtelen George. Nagyot nyeltem és ideges lettem. "Andriy nem maradhat itt tovább." Kezdett bele megint a témába George és Andriy esküszöm majdnem könnyekbe tört ki. "Már mondtam, hogy nálam nincs hely..." Sóhajtottam és Geroge a szemét forgatta. "Körbe vezetlek a lakásomba." Állt fel hirtelen és azt hittem, hogy így akar témát váltani. De tévedtem. Helyette inkább megmutatta, hogy Andriy miket tett tönkre. Valójában ő nem volt egy rendetlen és rossz srác, csak kicsit ügyetlen és még egy poharat sem lehet a kezébe rakni mert összetöri. George meg rendmániás, amit nem is gondoltam volna. Elmagyarázta nekem, hogy neki nem baj ha Andriy itt van, mert a haverja és szereti őt. De viszont a lakást eléggé drágán vette és drága volt még berendezni is. Nem akarta, hogy még rosszabb legyen a helyzet. "Szívesen segítenék, de nem tudok. Ha nagyobb lakásba laknék, mindent megtennék azért, hogy segítsek neked, de sajnos így nem fogadhatom be." Zártam le a témát és úgy látszik ötször el kellett mondanom, hogy George megértse. De végül sikerült neki. Andriy persze elkezdett könyörögni, hogy megváltozik és jobban figyel a dolgokra. Kicsit kellemetlen volt ott ülni a konyhában köztük, mikor George kijelentette, hogy egy hét próba időt adni neki és ha elszúrja akkor kirakja. Andriy elszántan kezet fogott George-al és már ment is összeütni valami enni valót. Estig maradtam náluk. Elbeszélgettünk minden féle dolgokról. Főként a gimiről, ahol együtt jártunk. Andriy előhozta a nyarat amit együtt töltöttünk, de mikor George látta, hogy nincs kedvem róla beszélni az emlékek miatt, így inkább terelte a témát a fősulira. Andriy még nem tudta, hogy mit kezd majd ezzel a szakmával ha elvégzi. Ő nem azaz újságíró fajta. Igazából nem is tudom mi lenne jó hozzá. Miben lenne tehetséges? Viszont ami vacsorát összerakott fél óra alatt, ami nekem más félbe tellene, na az finom volt. "Andriy az a szerencséd, hogy tudsz főzni. Más különben már rég kiraktalak volna." Tette hozzá George miközben jó ízüen ette Andriy főztjét.

Este nyolcokor már úgy gondoltam jó lenne haza menni, amúgy is egy óra a metrózás. George felajánlotta, hogy haza visz kocsiva, mert nem jó ötlet egyedül mászkálnom a sötétben, de mondtam neki, hogy haza tudok menni egyedül is. Amúgy se lenne jó Andriyt egyedül hagyni a lakásba. Ebben George is egyet értett. Így hát elidnultam egyedül haza.

A metrón kicsit elbólogattam de szerencsére időben felkeltem így át tudtam szállni a négyes aztán az L-es metróra. Öt perces gyaloglás után már otthon is voltam. Elmerűltem a jó meleg fürdővízben. Este még megnéztem pár Doctor Who részt aztán ledőltem az ágyamba. Mikor már épp becsuktam volna a szemem, valaki kopogtatott az ajtómon. Már éjfél volt, így nem tudtam mit csináljak. Kicsit vártam, hát ha elmegy az idegen. De mikor már ötödszőrre kopogtatott, felkeltem. Próbáltam minél lasabban és halkabban menni, de a buta régi parkettám elkezdett nyikorogni a súllyom alatt. A konyha mellett mentem el az ajtóhoz, így megragadtam az első eszközt ami a kezembe akadt, hogy védekezzem ha kell. Viszont a sötétbe nem láttam, hogy egy fakanál volt a pulton. De a zaj csapás elkerülése miatt inkább haladtam tovább. A kis kukucskálón kinéztem és az illető aki ott állt az ajtó előtt, pontosan ugyan ezt tette. Kicsit megijedtem mikor hatalmas kék szemek meredtek rám, így egy kicsit hátrébb hököltem. Az itt kint levő ismerőseim közt csak három embernek volt ilyen szép kék szeme. Apunak, de ő szólt volna ha jönne. Adam-nek, de ő is értesített volna. És Andriy-nak. Ami valószínübb volt. Ezért nem volt mit tennem, kinyitottam az ajtót. "Mit tettél már megint?" Kérdeztem tőle ahogy megláttam ázottan és két nagy bőrönddel. "Semmit. Csak úgy döntöttem, hogy megleplek." Mosolygott én meg inkább csak a fejemet vertem volna a falba. Biztos voltam benne, hogy tett valamit, de úgy látszik Andriy nem akart vele dicsekedni. Sajnos nem volt más választásom, be kellett fogadnom. "Ott a kanapé!" Mutattam a kis bútoromra, ami a szobámban volt. "Ilyen kicsi?" Nézett rám csalódottan Andriy. "Én mondtam" Sóhajtottam és lefeküdtem vissza az ágyamba. Két óránként erős horkolásokra ébredtem fel. Néha megdobtam Andriy-t a párnámmal, de mikor már nem volt több párnám, el kellett fogadnom a tényt, hogy nem fogok sokat aludni.

Reggel mikor sikeresen aludtam három órát, álmosan felkeltem és elindultam a konyha felé. Hirtelen elfelejtettem, hogy Andriy nálam aludt és azt hittem csak egy álom volt. Kimentem a fürdőbe megmosakodni, de mikor benyitottam majdnem szívinfarktust kaptam. "Mi az Istent csinálsz itt?" Kiabáltam Andriy-ra, aki csak egy kis alsónadrágba mosott fogat a tartalék fogkefémmel. "Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni." Mondta halál nyugodt és kipihent hangon. "Csinálok reggelit." Osont ki a fürdőből. Duzzogva becsaptam az ajtót és neki álltam zuhanyozni. Azt hittem ellazulhatok, de mikor erős csörömpölést hallottam, inkább csak még idegesebb lettem. Gyorsan kiszálltam, megtörölköztem és visszabújtam a ruhámba. Mikor kiértem a konyhába, Andriy már rántottával és kávéval várt engem. Szerencsére nem törött el semmi, de azért egy kicsit ideges lettem rá. "Köszönöm Amy, hogy befogadtál." Ült le velem szembe és elkezdett ő is enni. "Nem volt más választásom." Sóhajtottam és bele kortyoltam a kávéba, ami Isteni lett. "De kirakhattál volna az utcára is." Mondta szomorú arccal. Direkt csinálja esküszöm... "Tudod, hogy nem lett volna szívem hozzá." Andriy bólogatott és én meg csak ettem a finom reggelit. "James nem tudja milyen jó csajt hagyott it." Szólt hirtelen Andriy, mire én letettem a villám és komolyan a szemébe néztem. "Ha itt akarsz nálam maradni, akkor kérlek ne hozd szóba James-t. Leakarom zárni a múltat. Ő már nincs többé." Mondtam töményen, mire Andriy kérdőn nézett rám. "Biztos vagy benne?" Ekkor egy kicsit elgondolkdotam, majd határozottan bólintottam egyet. "Rendben." Egyezett bele Andriy és fojtattuk az evést.

↔

A vasárnap viccesen telt el. Andriy próbált minél jobb dolgokat kihozni a konyhámból, hiszen úgy érezte, hogy túlságosan üres és kevés alap anyag van otthon. Így hát elmentünk a Union Square-re ahol minden hétvégén van egy kis piac, házlig termesztett ételekkel és alapanyagokkal. Kevés beleszólásom volt a dolgoba, inkább Andriy irányította a dolgot. Ennyit még nem vásároltam egy fél órában. Alig bírtuk haza cipelni a szatyrokat. Majd ebéd után elmentünk az egyik kedvenc konyhai boltomba, ahol vettünk új serpenyőket és hasonló főzési eszközöket. A régieket Andriy hideg vérrel kidobta, de nekem meg nem tetszett az ötlet, mert mindenhez volt egy kis apró emlékem. Főleg a nagymamámtól, akitől kaptam ezeket. Jó tudom a mama ott van Queensbe anyuékkal és minden rendben van vele, de azért én olyan ember vagyok aki ragaszkodik a tárgyakhoz. Mindenesetre bele kellett egyeznem. Andriy egy kis konyhai szentélyt alakított ki magának és főzött kettőnknek olyan finom vacsorát, hogy George bánhatja amiért kidobta őt. 

Este szorítottam egy kis helyet Andriy ruháinak a szekrényembe. Nem akartam, hogy összegyűrődjenek a ruhái a bőröndbe. Addig ő leült a kis fotelomra ami a gardrób szobában volt. Valamit nagyban elkezdett olvasgatni, de nem tudtam vele foglalkozni, mivel éppen a nadrágjaival kinlódtam. "Jaj ne!" Nyögött egy nagyot Andriy én meg hátra fordultam hozzá. Ekkor vettem észre, hogy pont azt a naplómat olvassa, amit akkor írtam mikor a táborban voltunk. Az összes ruháját ledobtam a kezemből, amiket addig szépen összehajtottam, most megint gyürödten a földön hevertek. Mikor Andriy észrevette, hogy megindultam felé, hirtelen felpattant a fotelról és elkezdett előlem menekülni miközben hangosan olvasott fel a naplómból. "Nem hittem volna, hogy tudok ennyire szeretni valakit. Azok a zöldes barna szemek még most is itt vannak élénken a gondolataimba, ahogy rám merednek és apró mosollyal engem néznek. De elment és nem mostanában jön vissza. Orrom előtt csapta be a napsárga taxi ajtóját és még csak integetni sem integetett. Ledermedve álltam a napsütésben és boldognak kellett volna lennem, mivel végre a sok esős nap után sütött a nap. De közben belül a lelkem haldokolt." Olvasta fel hangosan Andriy, miközben a konyhába üldöztem, aztán a fürdőbe, végül ki a lépcsőházba. Nem tudtam elkapni, így felolvasta a naplóm legfájdalmasabb részét. "Amy." Sóhajtott Andriy és visszaadta a naplóm. Talán a szavak még neki is fájtak ahogy olvasta őket. "Sajnálom. Nem kellett volna." Mondta bocsánatkérően, miközben a naplót beledobtam a kukába. Ideges lettem és mérgemben belerúgtam a bőröndjébe. Az üres bőrönd előre csúszott a szobámban vagy egy két métert és végül feldőlt a szoba végében. Könnyeimmet próbáltam visszatartni és inkább folytattam Andriy ruháinak a rendezését. A srác addig megállt a gardrób szoba ajtajában és kiskutya szemekkel nézett rám. "Most te is dühös leszel rám?" Kérdezte bűntudatos hangon. "Nem. Magamra vagyok mérges amiért nem szabadultam meg attól a hülye naplótól előbb." Válaszoltam nyugotabb hangon. Andriy bólintott és kiment a konyhába elmosogatni. Én még egy óráig a ruháit rendeztem, meg rendet raktam a gardrób szobában. Később Andriy még meg akart nézni egy filmet, de mondtam neki, hogy másnap suli lesz és nem akarok elkésni. Nagy nehezen lefeküdt a kis kanapémra és pár perccel később horkolásba tört ki. Mikor lefeküdtem én is, elkezdtem zenét hallgatni, hogy elnyomja Andriy horkolásának a zaját. Egy ideig hatott is, aztán lemerűlt a telefonom és fel kellett raknom töltőre.