4. Fejezet

4. Fejezet

Enyhe fejfájással keltem, de mikor ránéztem az órámra, azonnal kapcsoltam hogy késésben vagyok. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam majd megreggeliztem. Vagy fordítva. Nem tudom, mert nagyon siettem. Az L-es metróval képtelen voltam menni, mert be kellett vallanom, hogy ebben a helyzetben az gyorsabb volt mint a lábam. Elsőnek angolom volt, így "Professzor" Geroge-nak órájáról késtem KÉT percet.

"Amelia Nick, nem tűrök késést az órámról!'" Szólt hangosan mikor beléptem az ajtón. A vicces az volt, hogy háttal állt nekem, még is tudta, hogy bejöttem. Ezzel elérte, hogy mindenki hátra forduljon és rám nézzen. És mi az irónikus ebben az egészben? Hogy Geroge állandóan késett vagy nem is jött suliba. Csak néha jött be időben. Szóval ő igazán nem beszélhetne.

Mikor leültem a helyemre és elővettem a füzetem jegyzetelésre, megkönnyebűlten kifújtam a levegőt, de a levegő vége bent maradt és elált a lélegzetem. Ugyanis nem csak én jöttem késve, ha nem egy fiú is. Akivel tegnap találkoztam. És nem hittem, hogy ő az, de ő volt az. Azt hittem hazament Ukrajnába, de nem. Andriy, maga Andriy, a kis meleg de még is nőcsábász Andriy bejött az én angolomra a New York University újságírás szakán és leült mellém. Azt hittem az élet már nem tud nagyobb meglepetésekkel hülyévé tenni. De úgy látszik még is.

"Te meg mi a francot keresel itt?" Kérdeztem "kedvesen" tőle. Andriy rám mosolygott a fülig érő vigyorával.

"George-nak sikerült beraknia. Nem akarta, hogy úgy végezzem mint egy hajléktalan csippendél, így hát bekönyörgött ide engem." Magyarázta, miközbe láttam, hogy George minket figyel és mosolyog, Andriy-ra... Előtőrt belőlem a gimis énem, és megint alig vártam, hogy felhívjam Mels-t. Életünk párosa újra összejött. Pedig ez olyan lehetetlen. De a sors már megint...

"Egyébként vannak híreim számodra." Szólt hirtelen Andriy, én meg kérdőn néztem rá.

"Neked? Hírek? Számomra?" Csodálkoztam, ő meg csak egy kis huncut vigyorral az arcán rám mosolygott. "Beavatnál?" Faggattam, de a rátette a szájára a kezét jelezve azzal, hogy most nem hajlandó beszélni.

"Még mindig azon gondolkodom George hogyan tudott behozni téged ide..." Szóltam hozzá gondolkodva. Ő csak mosolygott. "Jobb ha nem tudod, Amy." Kacsintott és ezzel annyiban maradt a témá. Próbáltam koncentrálni, de Andriy mindig közbe szólt valamivel. Elkezdett autokról és zenéről beszélni. Mindig rászóltam, hogy épp egy előadáson vagyunk és George előadásán, de ő csak nevetve megvonta a vállát.

"Amúgy van hely a lakásodban?" Kérdezte az óra végén halál komoly arccal. "Nincs. Csak egy magam vagyok és ez így jó is." Vontam meg a vállam, miközben megálltam az ajtó mellett. Megakartam várni George-ot. Ezt nem hagyhattam annyiba. "Csak azért kérdezem mert per pillanat nincs hol laknom." Tette hozzá, én meg sajnálkozva ránéztem. "Tudod Andriy, hogy szívesen befogadnálak, még arra a kis kanapémra is. De én szinte egy kis lyukban élek. Nem tudok befogadni egy két méter magas felhőkarcolót." Mosolyogtam bíztatóan mire ő nagyot sóhajtott de végül belátta a dolgot. "Majd akkor megkérdezem James-t, hogy van e nála hely."

"Biztos szorítana neked... várj." Esett le hirtelen a dolog. Mikor észbe kaptam Andriy-nak már hűlt helye volt. Ott álltunk a mosdók mellett és éppen láttam, ahogy a fiú mosdó ajtaja becsukódott. Nagyokat pislogva bámultam az ajtót. Végül mikor elhatároztam, hogy utána megyek, George kilépett az előadó teremből. "Bocs a reggeli miatt, szeretem piszkálni a diákjaimat." Kezdett bele a professzor, de én még csak mindig az ajtóra meredtem. "James itt van a városban?" Kérdeztem végül. George neki dőlt a falnak és úgy csapta magát homlokon. "Hát Andriy elszólta magát?" Én csak bólinottam, és láttam George-on, hogy eléggé ki volt borúlva szegény Ukrán barátunkra. "De én miért nem tudhatok róla?" Fordultam George felé, aki, nem úgy mint Andriy, egyenesen belenézett a szemeimbe. "James kért rá. Többet nem mondhatok." És ez a két mondat széthasította a szívemet. James kérte meg őket, hogy ne szóljanak nekem arról, hogy ő itt van New York-ban. "Ne haragudj Amelia, de el kell mennem ebédért, mert éhen halok." Nézett George az órájára, majd próbált rám mosolyogni, de nem sikerült nagyon neki. Bólintottam és kicsit még vártam hátha Andriy előjön és kitudok szedni valamit belőle. De aztán mennem kellett a közvetkező órámra.

↔

Hazatérésem után egy órát beszéltem Mels-el. Örült neki, hogy George és Andriy megint összejöttek, persze csak plátóian. Nem igazából. Viszont a James dologra nem tudott mit mondani. Azt mondta, hogy várjak mi sűl ki belőle és ne zaklassom a két fiút ezzel. Biztos benne, hogy nekik ez épp annyira kellemetlen, mint nekem. És beláttam, hogy igaza van. De azért nem volt mindegy.

Bánatomban és a kis esőre ismét csináltam magamnak egy finom teát és elővettem újra a naplóm. Azok után, hogy meghallottam James ismét New Yorkban van, előtörtek bennem az emlékek és emlékezni akartam. Főleg arra a nyárra.

Mély lélegzetet vettem és kinyitottam a kis füzetet. Ami kivülről tele volt ragasztva képekkel. Képek rólam és Mels-ről, Adam-ről, Koyuki-ról, Sean-ról, Kai-ról... és persze James-ről. 

2014 Nyara

Második nap, mikor még nem volt ott minden tanár csak Mr. Carlos és Ms. Athena, eléggé unalmas egy nap volt, hiszen csal ültünk a tó partján és néztünk ki a fejünkből. Persze Sean, Isten tudja honnan, szerzett egy elég erős kötelet és elkezdtünk ugrálni a domb oldaláról bele a vízbe. Jó móka volt, de mikor Andriy a nagy erejével kapaszkodott rá a kötélre és rugózkodott el, nem csak ő esett bele a vízbe de a kötél is. Persze mindenki röhögésbe tőrt ki, és Andriy rá se jött mindjárt, hogy miért nevetünk. De miután már nem volt annyira vicces a dolog, rájöttünk, hogy megint csak a bambulás maradt. Mr. Carlos észrevette, hogy valamit nem csinálnka jól, így elment a közeli nagy városba, meglepetésért. Reméltük, hogy valami gyorséttermi kaját hoz, Kai meg persze kényelmes párnát akart és matracot... De mikor Mr. Carlos visszatért, kicsit elszomorodtunk. "Társas játék? Ez most komoly?" Csapott a fejére Kai és inkább bement a kisházba telefonozni. "Elveszem azt a telefont hogy ha egésznap azon fogsz lógni!" Figyelmeztette Ms. Athena, de Kai rá se hederített. Mr. Carlos viszont nem ment hiába, hiszen voltak egészen jó kis játékok. Monoply, Activity, Uno, Póker, Sakk és pár régebbi fajták. Kivittünk pár pokrócot a tó szélére és leterítettük őket egy nagy üres területre. Majd mind a hatan körbe ültünk és elkezdtünk játszani. Sokszor nyerésre álltam. Mit ne mondjak, imádtam társasozni. Mikor kezdett esteledni, Ms. Athena beinvitált minket a fiúk házába, mert az még valamennyivel normálisabb volt, és elkezdtünk pókerezni. Az előtt három vagy négy évvel tanítottak meg rá és játszottam utoljára, így szépen elfelejtettem mindent. Andriy Koyuki-nak és Mels-nek magyarázta, míg nekem James tarott egy kis előadást róla. Kai és Sean meg már amúgy is tudták. Oroszok és kínaiak mániája volt ez ebéd szünetben. Először kicsit bénák voltunk benne és az orosz banda jóket nevetett. Majd végül mikor elnyertem James és Andriy összeszsetonját, végül bevalották, hogy lányok is tudnak játszani. Kai mondjuk végig azt hajtogatta, hogy kezdok szerencseje. Ami meg lehet. De akkor is jo erzes volt nyerni. Végül Sean-nak, ki másnak is..., ki pattant a fejáből, hogy legyen vetkőzös póker. Mels benne volt az ötletbe, mert már amióta meglátta Andriyt, már azt akarta, hogy vetkőzzön neki. Nekem sem volt vele bajom, mert addig úgy nézett ki, hogy nem vagyok olyan vesztes. Persze Kai és Koyuki kicsit ellenálltak a dolognak, de végül beleegyeztek. Sean bezárta az ajtót, James kis lámpát kapcsolt a biztonság kedvéért, hátha belátnának az ablakon a világosság miatt. Andriy bekapcsolt valami DJ zenét, mi meg leállítottuk. Még régebben Mels és én tanakodtun egy ilyen fiú klubba, ahol a pasik vetkőznek, és összeálítottunk egy ilyen zenei listát. Szerencsére rajta volt a telefonomon. Így hát beindult a kissé fűtött hangulatú parti. Sajnos Andriy állt nyerésre. Nekem melltartóig kellett csak levetkőznöm, tehát a gatyám még szerencsére rajtam maradt. De akkor is gáz volt melltartóban ülni ott. Végül is olyan volt, mint egy bikini felső. Leszámítva a csipkéket. A következő körben én álltam nyerésre és Andriy-nak le kellett vennie a gatyáját. Ami vicces volt, mert így mindenki megcsodálhatta a kis autós alsógatyáját. Fél percig azon röhögtünk. De sajnos szegény Koyuki is gatya talan lett. Következő kör James-é volt és az egész olyan gyanúsan jött ki. Ott ült mellettem és biztos vagyok benne, hogy látta a kártyáimat. Hiszen úgy jött ki az egész dolog, hogy csak én vesztettem. Nem tudom ezt hogy csinálta. Minden esetre meg kellett szabadulnom a nadrágomtól. Sean azon röhögött, hogy szívecskés bugyim volt. Szerintem az még mindig jobb, mint a kisautó. Mels is elég viccesen nézett ki. De ő még mindig nem volt annyira levetkőzve, mint én. Kai viszont, a nagy kártya bajnok..., nos ő neki láttuk azt amit inkább nem kellett volna. Végül épp ott tartottunk, hogy James ismét kiszúrt velem, így mután levettem a zoknim, a melltartóm jött volna. Abban a pillanatban ahogy csatoltam volna ki, valaki elkezdett kopogtatni.Szerencsém volt.

"Gyerekek, ideje lenne lefeküdni. Holnap korán kelünk." Szólt Ms. Athena. James sietve visszakapcsolat a melltartom és megpuszilta a nyakam, majd elkezdett segíteni összeszedni a ruháimat. Mikor mindenki készen volt, úgy tettünk mintha mi aludnánk és Andriy nyitott ajtót a biosz tanárunknak. "Jé, a többiek már alszanak?" Kérdezte nyájas hangon. "Igen asszonyom, már csak én vagyok talpon." Válaszolt Andriy, mint egy udvari bolond. A fél sötétségben éreztem és láttam is valamennyire, hogy valaki megfogta a kezem. Az illető kicsit helyezkedett, úgy mintha álmában mocorogna és így közelebb kerül hozzám. Majd mikor Andriy kiment Ms. Athenaval a tábortűzhöz, az illető átkarolta a derekam és egy jóéjt puszit nyomott a vállamra. Persze nem kell mondanom, hogy az illető James volt. 

Mikor ezeket a sorokat olvastam, gyorsan becsuktam a naplót és az eső cseppes ablakra meredtem. Nem volt senki akivel beszélhettem volna. Mels-et már nem akartam zavarni. Koyuki meg elvolt foglalva az egyetemével. Sean is elment. Mindenki elment. Ebben a nagy városban egyedül maradtam. A szüleimmel már ilyet nem szoktam megbeszélni. Tizenkilenc évesen az ember próbál a maga módján megbírkozni a lelki problémáival. Persze a barátok kivételek ez alól. De perpillanat, nekem nem volt egy se a közelbe. Az egyetemen ez volt még csak a második nap. Senkivel sem tudtam úgy igazán kapcsolatot létesíteni mivel eléggé zárkózott típus vagyok.

Az eső miatt a parkba se tudtam kimenni, szóval csak lesétáltam vacsorázni a pizzériába. Valami újat akartam kipróbálni, ezért összeállítottam egy különleges pizzát a főszakáccsal. Mikor megkostolta, el volt ájulva annyira ízlett neki. "Madmazel, ez egy perfekt pizza lett." Mondta a főnök a kis olasz akcentusával. "Valóban nem olyan rossz." Nevettem és neki álltam az általam létrehozott pizzának. "Mit szólna hozzá, ha magáról nevezeném el, és ha bejön a pizzája, akkor nem kell füzetnie a vacsorájáért!" Találta ki hirtelen az ürge. Ingyen vacsorák a kedvenc pizzériázómba jól hangzott, ráadásúl egy pizza elnevezve rólam. "Rendben!" Nevettem és a szakács kezet csókolt nekem. "Amélia!" Kiáltott fel és meglepődtem, hogy tudta a nevem, de minden esetre tetszett a dolog.

Miközben jóízüen ettem a pizzám, valaki hirtelen leült mellém. Geroge volt az. Mikor már azt hiszed semmi sem lephet meg, jön George. Ismét.

"Sejtettem hogy itt leszel." Mosolygott és lopott egy picit a pizzámból, mire rácsaptam a kezére. Ekkor felöltötte a pókerarcát és rájöttem, hogy ő az egyik professzorom... Így hát hagytam enni a pizzámból. Amúgy is ráfért mert eléggé vékony volt. "Honnan vetted hogy itt vagyok?" Néztem rá kérdően, majd George elővette a telefonját és az orrom elé rakta a Twitteret. Nos, igen. Talán nem kéne kiírnom mindent. "És miért kerestél?" Faggattam tovább. "Andriy az idegeimre megy." Hát mindenre gondoltam de erre nem, hogy ezt fogja előhozni. "Megengedtem neki, hogy nálam lakjon, de eléggé idegesítő. Olyan mint egy lány. Biztos, hogy nem tudod befogadni?" Nézett rám még mindig komoly arccal és hirtelen elkezdtem sajnálni. "George, én szívesen befogadnám, de nagyon kicsi a lakásom." Sóhajottam és végre befejztem az evést. De csak azért mert felét George ette meg. "Miért nem kérdezed meg Jamest, ha már úgyis itt van?" Tértem a tárgyra. George elkezdte forgatni a szemét. "Nincs itt. Még." Sóhajtott és elment a pult felé venni magának egy vizet. Gondolataimba merülve éreztem, ahogy George enegem néz. Mikor kizzökentem a menetből, ránéztem kérdőn. Goerge megcsóválta a fejét. "Még ennyi év után is szereted?" Kérdezte úgy, mint aki ott lett volna, amikor James-el jártam. "Sajnos én ilyen vagyok." Vontam meg a vállam és inkább elkezdtem nézni a padlót. George sóhajtott egy nagyot ismét és elő vett valamit a táskájából. "James küldte nekem. Nem akartam elhinni még tizedikbe, hogy összejötettek. Állandóan rólad beszélt kilencedikbe és én annyira reménytelennek tartottam a dolgot. Azt hittem, hogy Luke jön be neked. De úgy látszik tévedtem. Viszont ezt a képet azóta magamnál hordom. Ne kérdezd miért..." Szólt George és odaadta a képet. Az első közös képem volt James-el. Átkarolta a derekam én meg hozzá bújtam és épp egy puszit adtam az arcára miközben ő mosolygott a gyönyörű mosolyával. Mikor ezt a képet megláttam, meghasadt a szívem. "George, ezt most miért kellett megmutatnod?" Kérdeztem a könnyeimmel küzködve. Nem akartam elsírni magam előtte. "Csak hogy tudd, hogy ő is szeretett téged. Most nem tudom hogy érez, mert nem beszéltünk ilyenről. De tudnod kell, hogy mindig is nagyon szeretett." Mondta George a szemembe nézve és végül elvette a képet, még mielőtt elbőgtem volna magam. De nem rakta el, ha nem megfordította. Valami volt ráírva oroszul. "Mit jelent?" Kérdeztem szipogva. "Megcsináltam haver! Végre az enyém!" Mosolygott George és én is elmosolyodtam. "Azért köszönöm, hogy megmutattad nekem." Töröltem meg a szemem és ittam egy kicsit George vizéből. Ha már ő lopott a pizzámból, akkor én is had a vizéből. "Neked adom. Már nem kell nekem." Tette elém az asztalra. "Ne, tedd csak el. Nem kell még egy szívtörő a gyüjteményembe." Adtam vissza George kezébe, aki bólintott és belerakta a táskájába.

"De én még mindig nem értem hogyan lett belőled professzor..." Tereltem a témát. George sóhajtott egyet. Úgy látszik nem tudom elkerülni a témát. Szóval mikor átmentem tizedikbe, akkor engem berakta egy véletlen miatt 12.-be. Nem tudom hogy sikerült nekik... de a tanulmányaim alapján jól jöttem ki. Így hamar kijártam azt az egy évet. Jelentkeztem egy tanári fősulira. Sosem akartam volna tanár lenni, főként nem angol, de abban a gimiben volt egy kedvenc tanárom, aki ráébresztett, hogy milyen jó is lenne. Szóval elhatároztam, hogy tanár leszek. Később majd gimibe akarok tanítani, de azt mondták, hogy még nincs elég türelmem és tapasztalatom a kisebbekhez, szóval várnom kell egy évet. Meg amúgy nem tudom, hogy tudod e, de én már húszonegy leszek az idén." Fejezte be egy kérdő tekintettel, én meg csak csodálkozva néztem rá. "Nem is tudtam... de úgy látszik jó időben voltált jó helyen. És amúgy nem zavar, hogy kihagytál két évet a gimiből?" Kérdeztem, de amúgy sejtettem a választ. "Ah, de hogy!" Nevetett és elkezdett méregetni egy szőke csinos lányt aki bejött a pizzérába. "És most ez egy végleges munka, vagy..." Tereltem el a figyelmét a kérdésemmel. "Nem igazán. Tudod a nyáron is volt oktatás és az előttem levő professzrral tartottam előadásokat. Majd a tél végén vissza fog jönni, csak kórházba került a sérve miatt, így én helyettesítem. Furcsa is lenne, hogy egy ilyen fiatal srác mint én már hivatásos professzor lennék. Különben is ez miatt még félbehagytam a tanári egyetemet." Tette hozzá még és így már világosabb volt a helyzet. De hogy pont az én sulimba... "Csak azért jöttél amúgy, hogy Andriy-ról beszélgessünk? Vagy volt más célod is?" Kíváncsiskodtam. George elmosolyodott. "Andriy mondta, hogy tegnap mikor találkozott veled nagyon egyedül voltál. Aggódom. Volt egy érzésem, hogy eléggé magányos lehetsz. És különben is megígértem egyszer neked egy kávét." Mosolygott és elővette a pénztárcáját. Megnézte az étlapot, majd oda nyújtotta a pizza árának a felét "Ez rendes tőled, de nem fogadhatom el. Inkább hálás vagyok amiért csatlakoztál hozzám." Toltam vissza a pénzt. "De akkor legközelebb én fizetek." Mosolygott rám, aztán hirtelen megint komoly arcot öltött. "Valami baj van?" Éreztem, hogy nem engem néz, ha nem a mátam mögé. Az ablaknál ott állt valaki, csukjával a fején, így nem láttam igazán. Furcsa volt, mivel egy feket pulcsi volt rajta, amin egy kis kék minta díszelgett. Olyan ismerős volt, de nem tudtam hova tenni. George majd elkezdett beszélni erről a bolond időjárásról, aztán meg a politikáról. Volt olyan érzésem, hogy direkt tereli a szót, de nem akartam vele foglalkozni, mert már fáradt voltam hozzá. "Itt az ideje haza mennem és megnézni, hogy Andriy mennyire szedte széjjel a lakást. Esküszöm olyan mint egy rossz kutya." Morogta George és felvette a kabátját majd jó éjszakát kívánt. Én még maradtam és néztem ahogy az egyik olasz srác kiteszi extrának az Amélia pizzát. Gondolataimba James járt és George kérdése. "Még ennyi év után is szereted?" És azon gondolkodtam hogy a fenébe lehet ez lehetséges. Képtelenség. Az a sok srác akik próbáltak közelebb kerülni hozzám... de mindig csak James maradt a végére. Még akkor is mikor már nem volt mellettem. Voltak rövidebb kapcsolataim, de nem tudtam őket úgy szeretni, mint ahogy Jamest. A legrosszabb, hogy ő biztos túl tudott lépni rajtam. Hiszen ő fiú és nem olyan érzelmes mint én.

Végül rájöttem, hogy abba kéne hagynom a sajnálkozást és inkább haza menni. Valószinüleg ez volt a legjobb döntésem arra a napra. Még egy tulsó pillantást vetettem a kész táblára, ahol ott díszelgett a pizzám. Amélia. Abban a pár másodpercben különlegesnek éreztem magam, majd kiértem a zuhogó esőbe és egy sárga taxi lefröccskölt.