24. Fejezet

24. Fejezet

New York

Beköszöntött a párás júliusi hónap New York szívébe és nem volt más választásuk az embereknek, vagy bent rekedtek a légkondicionált szobába, vagy kimentek a strandra szénné égni. Andriy az úttóbit akarta választani, holott George mint hófehérke, maradt volna a hűvös szobában. Azonban ebben a kapcsolatban bármit akarta Andriy, George mindig megtette. És hogy miért? Ez pofon egyszerű. Mert szerette. Szombat reggel James is csatlakozott a bandához, Amy és Andriy közös apartmanjába.

„Nem értem hogy tudsz te még itt élni...” Csóválta meg a fejét James, ahogy körbe nézett és mindenhol Amy-t látta. Persze ő tudta, hogy a lány él, de Andriy nem.

„Éppen azért élek itt, hogy megtartsam az emlékét. Nem fogom eladni, kirakni vagy elégetni a cuccait. Mindent úgy hagyok, mintha itt élni.” Sóhajtott, miközben a mosogatónál támaszkodott.

„Ez mind rendben van, de kifogja segíteni a lakbért?” Kérdezte komoran George. Andriy elgondolkodott egy pillanatra, de nem felelt semmit. Valójában ebbe nem gondolt úgy bele. Egyszerűen csak nem akarta elfogadni, hogy Amy meghalt.

„Tessék.” Szólt George, majd kivett háromszáz dollárt a pénztárcájából. „Most csak ennyim van.” Nyújtotta át az összeget Andriy-nak. A szöszi először nem akarta elfogadni, de belátta, hogy nincs más választása, mert Amy nélkül tényleg nehezen fogja fent tartani a lakást.

„De miért nem költözöl George-hoz? Hiszen van bőven hely kettőtöknek...” Feszegette tovább a témát James. Andriy morcosan fújt egyet, majd ott hagyva a két fiút, bement a nappaliba leülni. Mikor véletlenül feneke alá nyomta Amy kedvenc Füles figuráját, Andriy zokogásba tört ki. James és George sejtelmesen összenéztek. James megköszörülte a torkát, hogy elnyomja Andriy sírását, és elkezdett George-al beszélgetni a focilabda világ bajnokságról.

„Hogy tudtuk még most is arra a hülye gumi labdára gondolni?” Szipogta dühösen Andriy, mire George szem forgatva felé fordult.

„Az bőr és nem gumi.” Javította ki, majd oda ment a barátjához és megölelte őt. James kényelmetlenül állt ott a konyhában.

„Azt hiszem jobb ha megyek.” Mosolygott feléjük, majd a bejárati ajtó felé vette az irányt. Mikor kiment az ajtón, meglepetten találta magát Tom-al szembe. Tom éppen egy nagy csokor virágot fogott a kezébe és arra készült, hogy bekopogtat Karen ajtaján.

„A halott barátnőd ajtója erre van, ha az ő emlékére hoztad a virágot.” Szólt szarkasztikusan James, ugyanis nagyon jól tudta, hogy Tom nem azért hozta a virágot, hogy Amy-re emlékezzen. Sőt, James szerint elég durván hamar tovább lépett a dráma tanár ahhoz képest, hogy másfél hónapja a saját életét is kockáztatva, a saját pénzéből, elindult Amy után Londonba csak azért, hogy haza vigye magához, mert szereti.

„Tudom. De nem azért jöttem.” Szólt idegesen Tom, majd James-nek hátat fordítva lement a lépcsőn.  James követte őt, és meglepetten látta, hogy Tom a legközelebbi kukába bedobja a csokrot.

„Ember, mi van veled?” Kiabálta utána James, mire Tom idegesen megfordult és elindult visszafelé.

„Nem tudom. Félek beletörődni abba a dologba, hogy Amy halott, de muszáj ezt tennem. Az én életem nem ért véget. És kedvelem Karent. Rájöttem... ahogy egyedül voltam és gondolkodtam az elmúlt egy hétben.” Magyarázta zavarodottan Tom, mire James fújt egyet.

„Aha. Hát érdekes egy fazon vagy te, mit ne mondjak. Én biztos nem viselném ilyen jól a helyedben a dolgot, legalább is nem mindjárt egy hét után. De jó neked, hogy nem szenvedsz annyira. Biztos Amy is azt szeretné, hogy a halála után egy héttel megfektesd az egyik jó barátnőjét. Biztos ez volt a végrendeletébe.” Szólt gúnyosan James, mire Tom dühösen feléje rontott az öklével és behúzott neki egyet.

„Először is te miattad halt meg és nem akartam én megfektetni, csak beszélni  akartam vele és különben is te meg Amy mit csináltatok Londonba? Sütit mártogattatok az angol teába?!” Vágott vissza Tom, mire James ugyanúgy reagált, ahogy ő előbbre. Így Tom kapott egy bal horgot az arcába.

„Amy-nek és nekem volt közös múltunk, amihez neked semmi közöd!” Kiabálta mérgesen James, mire Tom elnevette magát.

„Közös múlt a gimiből?! Nőj fel Jamesike!” Szólt durván Tom és hátat fordított James-nek. De egy darabig még állt és várt, hát ha eszébe jut valami jó támadás, de meggondolta magát és elindult a kocsijához. James dühöngve állt ott és az volt az első gondolata, hogy felkeresi Liam-et és elpanaszolja neki milyen tapló egy haverja van.

Egy órával később a Morningside magaslatain, megérkezett egy sárga taxi Liam örömére. James egy órája telefonált neki, hogy meg fogja látogatni. Úgyis a temetésen találkoztak utoljára, ami nem volt egy kellemes cimborázós alkalom. Mikor James belépett Liam nappalijába, meglepetten látta, hogy az amúgy rendezett lakásban, szinte mindenhol papírok hevertek a földön. Sőt, pechére, még egy tollba is belelépett.

„Épp Amy könyvén dolgozom. Ennyivel tartozom neki.” Sóhajtott Liam, mire James bűntudatot érzett. Liam mindig is úgy tekintett Amy-re, mintha a húga lenne.

„És hogy haladsz vele?” Kérdezte James kicsit nyugodtabb hangon, ahhoz képest ahogy beszélt egy órája.

„Nehezen. Tudod, minden sor rá emlékeztet. Szinte hallom a hangját ahogy olvasom a történetet és ez kiakaszt.” Panaszolta Liam miközben rágyújtott egy cigarettára.

„Ne is mondd. Ma ott jártam Andriy-nál. A gyerek még jó hogy szentélyt nem csinál neki. Persze meg tudom érteni, hiszen nagyon jó barátok voltak. De akkor is kiakaszt, hogy abban a lakásban minden milliméter szinte olyan, mintha Amy még élne.” Magyarázta James egy kisebb túlzottságos fájdalommal a hangjában, csak hogy Liam érezze rajta, hogy igenis bánja  a dolgot Amy halálával kapcsolatban. De Liam nem volt lenyűgözve James színjátékától.

„Valóban? Pedig szerintem elég jól viseled. Néha úgy tűnik, jobban mint én.” Húzta fel a szemöldökét Liam, mire James sóhajtott.

„Próbálom feldolgozni a magam módján. De különben is, Tom-nak még ennél is jobban megy.” Akadt ki James.

„Mi köze ennek Tom-hoz?” Kérdezte kíváncsian Liam, majd James dühösen elmesélte, mit látott, mikor kijött az apartmanból. Liam szinte csak nevetett az egészen.

„Ez egyáltalán nem nevetséges! Amy szerette Tom-ot és nem esne jól neki ha látná, hogy az a seggfej már rá is hajtott Karen-re. Én személy szerint emberi alakot öltenék és szétverném a hülye szőke fejét.” Dühöngött James, mire Liam legyintett és töltött mindkettőjük poharába whiskyt.

„Tom már csak ilyen. Ne hibáztasd.” Vonta meg a vállát.

„Ennyire szexmániás, vagy mi?” Vonta fel a szemöldökét James, miközben belekortyolt a whiskybe.

„Nem. A szexmániás más tészta. Tom inkább papucs. És kapcsolatfüggő. Tom-nak mindig kell valaki, aki úgy mond anyáskodik felette, vagy némely esetekben eljátszhatja a tekintélyes bátor férfit. Mint Amy-nél. Hiszen még is csak majdnem tíz évvel idősebb volt nála és játszhatta szegény lánynak az érett férfit. Egy szexmániás nem igazán tud elmaradni egy nőnél. Az mindig másnál köt ki éjszakáról éjszakára. Van egy haverom aki ilyen. Állandóan részeg és nagy nőcsábász. De a nők utálják. Csak akkor fekszenek le vele, mikor már annyira részegek, hogy azt hiszik ő Ryan Gosling.” Nevetett Liam, mire James is elmosolyodott egy kicsit. Liam jobb kedvre derítette, az után a hülye nap után.

„Mikor leszel kész a könyvel?” Terelte a témát James. Liam lassan körbenézett a papír kupacokon és felmérte a terepet.

„Talán jövőhét. De mire kinyomtatják még egy hét. Remélem mikor lesz Pedller’s Villagben a barack fesztivál, addigra már kész lesz.” Sóhajtott Liam gondterhelten, mire James megvetően nézett rá.

„Barack fesztivál? Mi a fenét csinálsz ott a barackok között?” Kérdezte ítélően, mire Liam legyintett.

„James, te nem tudod mi a jó. Ha tudnád milyen kiváló minősége van a baracknak. Azok a farmerek, akik saját maguk termesztik őket, azok én mondom tudnak valamit. Minden évben szoktam menni, egy csomó programra. Eper fesztivál, barack fesztivál, alma fesztivál, tök fesztivál, karácsonyi fesztivál... mindegyikre. Eléggé unalmas kis falucska, de imádom a papírboltjukat. Olyan szép régies tinta tollat tudok venni magamnak. Meg ott veszek kellékeket az írógépembe.” Mesélte lelkesen Liam, mire James megcsóválta a fejét.

„Ember, néha úgy hangzol, mint egy lány...” Szólt és kiitta a poharából az italt. Liam igazából már megszokta, hogy néha-néha leszólják csak azért mert szeret oda járni. Manhattanbe is inkább a nyugodtabb, csendesebb részt választotta. Sosem szerette a pörgést körülötte. Viszont ő sosem állt meg. Mindig csinált valamit. De ehhez, hogy energiában maradjon, nem volt muszáj annak, hogy a város is rohangáljon körülötte. Egyedül szeretett pörögni. Az ujjai az írógépen, a lábai az erdőben futás közben, az agya amint nézi a természetet és próbálja lefotózni a legjobb szögből a nevezetes és páratlan eseményeket vagy természeti csodákat. Liam tipikusan olyan srác volt, aki sosem állt meg. De szerette a nyugodt részeket, ahol önmaga lehet és nincs sok ember. Azonban James teljesen más volt. Szerette, ha megy az élet körülötte. Lusta emberke volt, nem ment annyit, mint Liam, de viszont szerette érezni a bőrén, hogy mindig történik valami a környezetébe. És nem az a napi szenzáció, hogy Magdi néni összekeverte a barack lekvárt a Bicskével.

„És mikor lesz ez a barack izé?” Kérdezte mosolyogva James.

„Július végén. Szóval addigra már kész akarok lenni Amy könyvével. Remélem sikert arat. A befolyt pénzt a szüleinek fogom adni. Nem mintha az tudná pótolni a lányukat, de legalább ennyi jár nekik, hogy nem a saját zsebembe csúsztatom bele a dollárokat.” Szólt őszintén Liam, mire James elismerően bólogatott. „Te nem akarsz velem jönni?”

„Áh, nem vagyok egy barack ember. De majd talán az alma fesztiválra elmehetünk. De tudod mire mennék el?” Jutott hirtelen eszébe James-nek. Liam kíváncsian nézett rá. „Biztos van valami cucc Long Island-en az ősszel. Tudod ott rengeteg szőlőskert van és tuti van valami bor fesztivál arra fele.” Lelkesedett James, mire Liam-nek a szemei felcsillantak.

„Benne vagyok! De majd az alma fesztiválra feltétlenül el kell jönnöd!”