21. fejezet

21. Fejezet 

Egy hét elteltével Réka elhagyhatta a kórházat és otthon folytatta a pihenést. Finn valamennyire megenyhült velünk kapcsolatban, de főként Réka szava miatt. Valójában hiába voltam ott abban a gyönyörű városban, nem csináltam sok mindent. Legtöbbször a lakásban takarítottam és főztem. Máskor pedig csak sétálgattam a Temze partján, néha egyedül, néha pedig James társaságában. Bepótoltuk az elveszett jó pár évet és kibeszéltünk alaposan minden részletet. Jókat és rosszakat is. Meséltem neki őszintén Tommal való kapcsolatomról. Végre nem űzött belőle gúnyt és elmondta, hogy ő annak örül, ha én boldog vagyok. Még ha nem is ő vele. Persze ő is mesélt a futó kapcsolatairól, amik nem sikerültek túl jól. Szerinte a Los Angeles-i lányok még beképzeltebbek, mint a New York-iak. 

Liam volt az egyetlen srác, aki segített nekem a főzésben. James csak tévézett és terveket szőtt a maffia ellen. Finn ha nem Rékánál volt, akkor otthon aludt, vagy dolgozott. Liam alapjából szinte egész nap mellettem volt, hiszen nagyban szerkesztettük a könyvemet. 

"Csak szerintem hasonlít Jay James-re?" Nevetett Liam, ahogy a nappaliban ültünk a kanapén. James erre, aki a fotelben ült, felkapta a fejét és csillogó szemekkel nézett rám. 

 "Igen Liam, csak szerinted." Csóváltam meg komolyan a fejem. James csalódottan visszafordult a tévé felé. 

"Oké, de akkor is eléggé érdekes történeted van." Szólalt meg Réka, a konyhából. 

"Mire gondolsz?" Csattantam fel, majd lassan bebotorkált a konyhába. A sok fekvés után nehéz volt mozognia, de Réka nem engedte Finn-nek, hogy tovább tartsa őt az ágyban. 

"Nos, szerintem is ez a Jay srác hasonlít James-re. Valamilyen szinten. De az én véleményem szerint nem valami pozitívan írtál róla." Vonta meg a vállát, amint átadott nekem egy csésze teát. 

"Véleményem szerint pedig Jay egy pozitív karakter." Szállt vitába Liam. 

"A végén azzá válik, de az elején eléggé egy tuskó." Tette hozzá Réka és leült mellém a kanapéra. 

"Akkor bevallom, hogy először James-t nem kedveltem. Egy magának való bunkó seggfejnek gondoltam a suliban." Vigyorogtam gúnyosan, mire James felém fordult meglepetten. 

"Hat év után, köszönöm hogy ezt is megosztod velem." Szólt sértődötten, mire a nappaliba mindenki elnevette magát. 

"De a lényeg az, hogy utána beléd estem..." Tettem hozzá mosolyogva, mire James nem tudott mondani semmit. 

"Love story..." Dörmögte Liam és vissza fordult a laptopja felé. Valaki kopogtatott az ajtón. Réka gyorsan felállt, de leintettem, hogy majd én megyek. Arra számítottam  hogy Finn ért előbb haza munkából, hiszen még nem volt öt óra. Mikor kinyitottam az ajtót, nem várt meglepetés állt előttem. 

"Amy, most azonnal jössz haza." Szólt Tom, és ázottan, sápadtan állt Réka lakásának az ajtójában. 

"Tom, mi a fenét keresel te itt? És egyáltalán honnan jöttél rá.." 

"Andriy tudod milyen gyenge láncszem. Na de most jobb ha készülődsz, mert itt vége lesz ennek." Szakított félbe. 

"De Tom, ez nem úgy van, hogy..." 

"Amy, ki az?" Kiabált ki Réka. 

"Senki." Szóltam vissza zavartan, mire Tom felhúzta a szemöldökét. 

"Szóval én senki vagyok számodra?" Kérdezte komolyan. 

"Tom, én nem úgy értettem." Sóhajtottam, majd erős lépteket hallottam a nappaliból. 

"Tom?" Dugta ki a fejét Liam. 

"Téged is hívhat az ember. Szóval te is benne vagy a dologban. Szuper, hogy mindenki tud mindenről, csak én nem. És jól átver mindenki." Akadt ki Tom, majd Liam közelebb jött hozzánk. 

"El magyarázok mindent, csak hallgass végig." Szólt higgadtan, én meg kicsit hátrébb álltam. 

"Nos, nem akarom, hogy az utam Londonba kárba vesszen, szóval halljam." Vonta meg a vállát Tom, majd Liam megkérte, hogy beszéljék meg ezt inkább a folyosón. Én addig bementem a többiekhez és elmeséltem mi történt. Sőt közben Finn is hazaért, aki nem nézte jó szemmel, hogy Tom és Liam elállják az utat. 

"Mi folyik itt?" Kérdezte mormogva, mire Réka elmesélte neki a dolgot. A konyhában álldogáltunk ás vártuk, hogy történjen valami. James idegesen topogott. Én az ujjaimmal doboltam a pulton. Réka nyugisan neki dőlve a pultnak várt, míg Finn percenként nagy fújásokkal idegesített minket. Nem is voltunk abba biztosak, hogy még mindig beszélnek e, mert eléggé csöndben voltak. Még a légy zümmögését is lehetett volna hallani a konyhában. 

"Oké, feladom. Ki kér teát?" fordult felénk Finn, mire Réka és én feltettük a kezünket. 

"James?" Nézett rá Finn. 

"Nekem valami erősebb kell." Sóhajtott, majd Finn bólintott és hirtelen sarkon fordult, majd elment a nappaliba. Mikor visszatért pár perc múlva, egy hatalmas skót whiskyt tartott a kezében. 

"Nesze." Töltött egy nagy pohárral neki. 

"Legyen még kettő. Csatlakozom a beszélgetéshez." Vonta meg a vállát James, majd mikor Finn öntött még két pohárral, James kiment Liam-hez és Tom-hoz. 

"Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből az egészből." Mondtam őszintén, mire Finn megveregette a vállam. Réka lenézően nézett rá, mire ő kapcsolt. 

"Akarom mondani... biztos megtudják győzni Tom-ot a dologról és csak nem csinál semmi hülyeséget." Javította ki magát, de igazából semmi sem segített. A tea viszont az jól esett. Fél órával később, végre bejöttek. 

"Amy, hazamegyünk." Szólt Tom elém állva. Hirtelen ránéztem James-re, aki bólintott. 

"De..." Próbáltam ellenkezni. 

"Vagy ő, vagy én!" Mutatott Tom James-re, majd magára. Nem akartam elhinni, hogy tényleg választás elé rak engem. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Még magamnak sem tettem fel a kérdést, hogy melyikőjüket választanám. De végül döntenem kellett. 

"Réka, segítesz pakolni?" Fordultam felé, mire ő bólintott. Nem akartam rá nézni James-re. Féltem az arc kifejezésétől. 

Egy óra alatt készen álltam az indulásra. Tom nem hozott magával semmit, csak egy kisebb poggyászt. Fájó szívvel búcsúztam el Rékától. Annyira sírt, ami nem rávall, hogy mondanom kellett neki, ez még nem az utolsó találkozásunk és úgyis jönnek majd a nyáron Finn-el. James és Liam még maradtak Londonban, ezért tőlük is elbúcsúztam. Liam megígérte  hogy befejezi a könyvem utómunkálatait és majd elküldi e-mailben a kiadási tervet. James viszont nem mondott semmit. Némán magához húzott és hagyott elmenni. 

Egész úton a reptérig, nem szóltam semmit Tom-hoz. Biztos tudta, hogy mérges vagyok rá. Így nem rángathat el engem a barátaimtól, hiszen nem az apám, se a bátyám, csak a pasim. De mivel szeretem őt, ezért vele tartottam. 

Mikor már a repülőn voltunk, kicsit megenyhültem, így mikor Tom kérdezte, hogy milyen volt London, elmeséltem neki, hogy mennyi mindent láttunk. 

"Nem szeretném Amy, ha mérges lennél rám. A te érdekedben tettem mind ezt." Kezdett bele a témába hirtelen. 

"Kell egy kis idő, míg teljesen megbocsájtok neked." Sóhajtottam és Tom egyet értően bólintott. 

"Közben már Karen is haza érkezett és nagyon hiányolt. Sőt, a suliba sem tudták elképzelni, hogy mi lehet veled. Anyukás is hívott, hogy miért nem jelentkezel mostanában. Azt mondtam neki, hogy sokat kellett tanulnod. Elhitte szerencsére." Mesélte mind ezt Tom. Mikor anyukámra rágondoltam, eléggé nagy bűntudatot éreztem. Beláttam, hogy már tényleg ideje volt visszatérni a régi kerékvágásba. 

↔

Egy hónappal később minden vissza állt a rendes helyére. Újra elkezdtem suliba járni, sőt befejeztem az első tanévet sikeresen, így jött a várva várt nyári szünet. Karen és én rengeteget festettünk és frissen nyílt galériákat látogattunk. George és Andriy borzasztóan örült a látogatásomnak és amíg távol voltam, akkorát nőtt az én kis kutyám, hogy alig ismertem rá. A családomnál mindent tisztáztam, mikor megérkezett a kitűnő bizonyítványom  így láthatták, hogy tényleg sokat tanulhattam. Egyelőre semmi hírt nem kaptam Londonból, így azt sem tudtam, hogy mi van a könyvemmel, se azt, hogy Réka milyen állapotban van a baleset után. Az egész dolog olyan volt, mintha Liam felkeresése előtti időre vissza ugrottunk volna és a dolgok meg sem történtek volna. Viszont egy nap minden megváltozott. 

Lassan hallgattam a nagy város zaját a Central Parkból. Nem néztem az emberekre. Ideges voltam ahhoz, hogy bárkit is észre vegyek. Viszont mikor lementem a metró állomáshoz  és elővettem a pénztárcám, valaki belém rohant és az apróim elgurultak szerte-széjjel a padlón. "Már csak ez hiányzott!" Morogta az illető, ki oly szépen nekem jött. Még csak abban sem segített, hogy össze szedje a pénztárcám részeit. Végig nagyban a telefonját nyomkodta és várta, hogy működésbe lépjen. 

"Elnézést de éppen rá lépett az apróimra." Szóltam hozzá halkan. Az illető, ki férfi volt, lassan lenézett rám, ahogy épp ott térdepelek a lábai előtt amint éppen próbálom összeszedni az összes apró tartozékot. A férfi felemelte a lábát és én gyors mozdulattal elhúztam az öt és tíz centeseimet. 

"Amy? Te vagy az?" Kérdezte mély hangon a srác. Ismét felnéztem és amint belenéztem a szemeibe, azokba a zöldes barna szemekbe, azonnal rájöttem ki előtt térdelek szerencsétlenül és csapzottan. 

"James, hát visszajöttél?" Álltam fel hirtelen. 

"Igen, téged akartalak hívni. Fontos dologról kell beszélnünk." Szólt nagyon-nagyon komolyan. Kicsit megijedtem, hiszen ha James komoly, annak jelentős oka van. Némán elindultam utána és pár utcával arrébb James benyitott egy házhoz. Nem lakott bent senki, sőt elég réginek tűnt. 

"Mi ez a hely?" Kérdeztem, mire James rámutatott az egyik plakátra, ami a belső nagy térben volt fellógatva. Egy régi Szovjet zászló volt rajta. Sejtettem, hogy akkor ez lehet egy búvóhelye a maffiának. 

"Miért pont ide jöttünk?" Kérdeztem tovább, mire James sóhajtott. 

"Régi búvóhelye a maffiának. Már nem használják." Vonta meg a vállát. 

"Miről akarsz beszélni?" Tértem át a témára. 

"Nos, kemény dologról van szó." Kezdett bele. 

"Ugye jól van Réka?" Szakítottam félbe, mire ő türelmetlenül bólintott. 

"Igen, de amíg nem fejezem be, kérlek ne szólj bele." Sóhajtva neki dőltem egy közel a leomláshoz levő falnak. 
"Nos, nem tudom hogyan kezdjem. A lényeg az... el kell menned a városból." Tért a lényegre. Én meg csak néztem és majd nem elkezdtem nevetni. 
"Jó vicc, na de James nekem nincs erre időm." Legyintettem. 
"Nem, komolyan beszélek. El kell menned és ki kell adnod valaki másnak magad." Beszélt tovább és én még mindig nem hittem a fülemnek. 
"Most miről beszélsz?" 
"A maffia. Nagyon rám vannak szállva és nincs más választás, menned kell. Valamerre. Nem segíthetek. Sőt, nem is tudhatom, hogy hova mész, vagy ki leszel. Itt egy cím " Adott a kezembe egy papírt. "Ez a kínai hapsi segít majd neked új igazolványt és jogosítványt csinálni. És itt egy csekk papír. Drága lesz, de kifizetem neked." Adott még egy papírt. 
"De hát nem lenne egyszerűbb ezt a sok pénzt odaadni a maffiának?" Kérdeztem érthetetlenül. 
"Nem. A maffia az egészet kéri. Ez pedig a negyede se a tartozásnak. Nem lehet részletben fizetni." Vonta meg a vállát természetesen. 
"De ez akkor is hülyeség. És mi lesz a valódi énemmel?" Tettem fel egy érdekes kérdést és nem várt választ kaptam. 
"Halott lesz. Nincs más választásunk. El kell intéznem, hogy Amelia Nick meghalt autó balesetben. Van egy haverom, aki a hullaházban dolgozik. Ő megígérte, hogy talál egy olyan lányt, aki hasonlít rád és talált is." Magyarázta, én meg kezdtem szédülni. 
"Ezt nem gondolhatod komolyan James. Te megakarsz engem ölni?! És nincs is autóm!"
"Tudom. Éppen ezért loptam el Tom autóját. Te, vagy is az a lány, be lesz állítva az autó, hogy a 42.-es utcán a Hudson folyó felé tartson és nagy balesetet fog okozni, mikor egy nem várt másik autó belerohan és neki dönti a falnak, ahol az autó összezúzódik, majd egy másik autó hátulról, véletlenül belerohan és belöki a Hudson folyóba. Sajnos, így ér véget Amelia élete." Tárta ki a kezét, én meg odamentem hozzá és jó erősen behúztam neki, úgy hogy az orra elkezdett vérezni. 
"Ezt most miért?" Kérdezte, én meg a másik oldalról is behúztam neki egyet. 
"Oké, értem, hagyd abba." Fogta be az orrát. Én addig sírva lerogytam a földre. 
"Sajnálom Amy, én nem akarom hogy így legyen." 
"És a tanulmányaim? Soha nem leszek újságíró  A szüleim? Soha többé nem láthatom őket? Egyáltalán elbúcsúzhatok pár embertől? Visszajöhetek még New Yorkba?" Kérdeztem mind ezt és ahogy bele gondoltam a dolgokba, még jobban. 
"Teljesen új élet Amelia. Ki kell találnod valamit. Író vagy, neked sikerülni fog." Tette hozzá. Lesújtóan néztem rá és legszívesebben még egyszer behúztam volna neki, de ahhoz se volt energiám. 
"És... és akkor el lesz az a lány temetve az én nevem alatt? Nem volt annak külön élete?" Kérdeztem gyengén. 
"Sajnos nem. Annyira összeroncsolódott a teste, hogy alig lehet megismerni. De magasságban és súlyban megegyeztek és hajszínben. Amy, tudom ez nehéz dolog. De a helyzet az, csak három órád van, hogy elhagyd a várost." Mutatott az órájára. 
"Mi?! Ezt nem teheted! El akarok még köszönni a családomtól és..." 
"Sajnos nem tudsz. Ugyanis a maffia fogva tartja őket és ha nem viszem a pénzt, akkor megölik őket. De egyelőre még nincs annyi meg. De ha eltűnsz a képből, akkor békén hagyják őket." Nos, ezért fordult fel minden hirtelen. Eddig nem történt semmi. És most hirtelen minden megváltozott rosszabb irányba. Nem akartam elhinni James-nek, hogy a maffia fogva tartja a családomat, de igaz volt, hiszen mutatott egy videót, amit neki küldtek. Még mielőtt James utamra engedett volna, bocsánatot kért mind ezért és remélte, hogy egyszer még újra találkozunk. Sőt, elmondása szerint, ha sikerül megoldania a dolgot még "feléledhetek". Amit nem hittem el. Utáltam James-t. Életemben először végre utálni tudtam, hiszen mindenről ő tehetett. A családom, barátaim és karrierem elvesztésében. Sőt, a saját életem elvesztésében. 
"Sajnálom." Sóhajtott és közelebb jött hozzám. Megcsókolt. Lassan éreztem, ahogy nem csak én, de az ő könnyei is rám hullanak. 
"Szeretlek" Suttogta és elengedett. 
Nem csináltam semmit, csak hagytam, hogy elmenjen. Figyeltem ahogy kisétál a romos épületből és elkanyarodik jobbra, majd eltűnik. Álltam ott vagy percekig és végig gondoltam az életem, ami nem sokára halott lesz. Végig a videó ment a fejembe, ahogy a szüleim és nagyszüleim szája le van ragasztva és kezeik-lábaik pedig össze vannak kötve. Végig ment a fejemen az a sok dolog és kapcsolat amit felépítettem ide. A sulim, galériám, a lakásom, Andriy és George, Tom, Karen, Mels, Liam és még sorolhatnám. És hirtelenjében ez mind megszűnik. Nem lesz már többé Amelia Nick. Hiszen Amelia délután ötkor bele fog fulladni a Hudson folyóba.