16. Fejezet

16. Fejezet

"Amelia! Amelia!" Hallottam Liam kétségbeesett hangját.

"Hol vagyok?" Nyitottam ki hirtelen a szemem és nem láttam mást, csak fekete foltokat.

"A nappalimba. Ájultan találtalak meg a földön, a hidegben." Mesélte amint a kezembe nyomott egy bögre teát. Gyorsan megittam, hiszen eléggé hűvösnek éreztem a testem és fáztam is.

"Hideg van itt." Szóltam vacogva, mire Liam felállt mellőlem és begyújtottan a kandallót.

"Valami baj történt?" Kérdezte, mire elmeséltem neki, hogy mi történt Tom apukájával. Komollyá vált az arca, hiszen ő is egészen jól ismerte a Ruder családot.  Elmondása szerint sok időt töltött a Long Island-i birtokon. Mikor kicsit jobban lettem, Liam rendelt nekem vacsorát, ugyanis kiderült a bűnösségem, hogy azon a napon nem igazán ettem. Amint befejeztem már menni akartam haza, de Liam nem engedett.

"Nem lenne jó ötlet ilyen gyenge állapotban utazni és egyedül lenni. Mi van ha a lakásodon történik veled valami?"

"Már jobban vagyok. Felerősödtem." Szóltam fáradtan, mire Liam elgondolkodott egy pár percre.

"Rendben. Hívok neked egy taxit, de bármi baj van, azonnal hívjál." Emelte fel a mutatóujját határozottan. Én csak bólintottam, majd leültem az előszobába várva a taxira. Pár perc után meg is érkezett és Liam kikísért az autóhoz. Elmondtam a taxisnak a címemet, majd elbúcsúztam Liam-től. Megígérte nekem, hogy holnap átjön délután beszélni a könyvemről. Izgatott voltam, hiszen közel voltam ahhoz, hogy kilegyen adva a regényem. Mikor beültem a taxiba, kissé rossz érzés fogott el. Lassan elindultunk a Morningside úton lefelé, Harlem felé. Arra számítottam, hogy a Colombus sugárúton fogunk lefelé haladni, de helyette a sofőr elkanyarodott balra. Kicsit megijedtem, de azt gondoltam, hogy Manhattan baloldalán van úgyis East Village. Reméltem, hogy a taxis csak egy gyorsabb utat próbál választani. Azonban mikor elindultunk észak felé, tényleg bepánikoltam.

"Elnézést, de rossz helyen haladunk." Dőltem előre a vezetőhöz, mire az hátra fordult és rám kiabált oroszul.

"Zatknis'!" Ha egy nemzetközi gimnáziumba jár az ember, akkor hamar megtanulja a nyelveket, szóval oroszul azt kiabálta rám, hogy fogjam be. Kicsit, sőt már még inkább ijedten lapultam a hátsó ülésen. Mikor leparkoltunk valahova, már nem igazán tudtam, hogy merre járunk, akkor estem igazán pánikba, hiszen a kocsi ajtaja le volt zárva. Elkezdtem feszegetni az ajtót, a kilincset és kopogtattam a járókelőknek, hogy segítsenek. De senki nem figyelt rám, aki meg felém pislantott az tovább ment.

"Zatknis'!" Ismételte meg a sofőr és előrántott egy fegyvert és hátra tartotta felém. Felemeltem reflexből a kezem, védelem gyanánt, de még mindig nem engedte lejjebb a fegyvert. Végül egy mozdulattal kinyitotta az ajtókat, de nem mertem mozdulni, mert féltem attól, hogy végez velem. Valaki azonban kinyitotta a hátsó ajtót és megragadta a kezem, kihúzva engem onnan.

"Köszönöm." Fulladoztam, mire észrevettem, hogy egy nagy darab fickó még mindig szorongatja a kabátom és elkezdett engem egy raktár szerűségbe vonszolni  Közben a sofőr kiszállt és mikor nem figyeltem, megkötözte hátul a kezem. Egy teljesen üres és elhagyatott raktár épületbe kerültem be és nem volt más ott, csak egy szék, körülötte rengeteg emberrel, gondolom én, maffia taggal.

"Mit tettem?" Kérdeztem kétségbeesve, mire a pasas megint rávágta, hogy fogjam be.

"Csak ezt ismeri maga?" Förmedtem rá, mire a másik aki a kabátomat szorongatta, elnevette magát.

"Ha nem akarsz egy golyót most azonnal a fejedbe, akkor fogd be." Szólt a sofőr "enyhe" akcentussal. Mikor oda értünk a többiekhez, leültettek a székre, összekötötték a lábaimat is a bútor darabbal együtt, nehogy megtudjak szökni, végül szikszalagot tapasztottak a számra. Vártam, hátha történik valami, de nem volt más, csak beszélgetések az oroszok közt. Persze néhány dolgot megértettem, de inkább az előző esti, valamilyen versenyről volt szó. Aztán hirtelen elkezdett felfelé emelkedni a raktár garázs ajtaja és egy hatalmas dzsip gurult be. Mikor leparkoltak a közelünkbe, még nagyobb darab oroszok szálltak ki a kocsiból, még nagyobb fegyverekkel.

"Amelia!" Vigyorgott rám a legdagadtabb és legkisebb. Sejtettem, hogy ő lehet a maffia főnök.

"Nem is sejted, hogy mekkora bajban vagy." Paskolta meg az orcámat. Én persze próbáltam ellenkezni és beszélni, de ugyebár egy szót sem értettek.

"Gondolom azt akarod megtudni, hogy miért kellett téged elrabolnunk. Nos, ezt inkább majd később megtudod. De először le kell rendeznünk egy videó üzenetet." Vette elő a telefonját és a kamerás részét felém tartotta. Majd a pasas elkezdett oroszul beszélni valamit és csak annyit értettem az egészből, hogy James.

"Na, meg volnánk. Stul!" Szólt oda az egyik férfinak, aki bólintva már hozott is egy másik széket. A főnök leült kényelmesen, velem szembe.

"Nos, ugyebár nem kell bemutatnom neked James-t." Vigyorgott gúnyosan, én meg a szemem forgatásával válaszoltam neki. Közben észrevettem, hogy még mindig kameráznak.

"Ami azt illeti, az kis exed, nagy pácban van." Nevetett még mindig és próbáltam leszedetni magamról a tapaszt.

"Igazából biztos tudni akarod, hogy miért raboltunk el. Valójában James, drága kis James még mindig fülig szerelmes beléd és nagyon fontos vagy számára. Ne tudd meg mennyire próbált téged óvni az elmúlt évek során... csak ugyebár nem jött össze neki. Hiszen most itt vagy. Közel a halálhoz, hogy ha az a kis féreg nem adja meg a tartozását." Magyarázta nyálas hangon a főnök és egyszerre éreztem nagyon dühösnek és meglepettnek magam.

"Bizony ám. A kis kópé sokkal tartozik nekünk. El sem tudod te azt képzelni." Legyintett.  "Nem akarsz neki üzenni?" Kérdezte mosolyogva, mire bólintottam. A főnök jelzett a "szolgáinak", hogy leszedhetik rólam a tapaszt, aztán felém tartották a kamerát. Gyorsan nyeltem egy nagyot.

"James, remélem hamarosan ide dugod a képed, mert ha engem meg is tudsz menteni, esküszöm, hogy én majd személyesen gondoskodom róla, hogy jól seggberúgjanak. Most komolyan ezekkel kellett üzletelned valamit? Neked teljesen elment az eszed?! Csak kerülj a szemem elé!" Kiabáltam bele mérgesen a telefonba.

"Hah, micsoda tüzes lányt szedtél te fel, James." Nevetett a főnök, majd jelezett a többieknek. Pár kigyúrt fickó felkapta a székem és bedobtak a kocsi csomagtartójába, de úgy, hogy a jobb vállamat, amire érkeztem, teljesen megütöttem és sikítani tudtam volna a fájdalomtól. Végül elindultunk valamerre, de nem láttam semmit. Azonban találtam magamnak egy jó kis dolgot pár centivel arrébb. Gondoltam valamelyik nagyfejű ejthette el, és egy kis mozgolódással a számba vettem egy öngyújtót. Próbáltam valahogy átdobni a másik oldalamra a kezemhez, de csak egyszer tehettem és nem szúrhattam el, mert ha rossz helyre dobom, akkor lőttek annak. Nagy erőt vettem magamon és átdobtam a másik felemre az öngyújtót. Szerencsére éppen elég közel került  hogy az ujjaimmal okosan megfogjam és elkezdtem égetni a kötelet. Az volt a jó az egészbe, hogy a cigaretta és szivar füstjük mellett nem érezték annyira az én égetett kötél szagomat. Váratlanul megállt az autó és még messze sem éreztem, hogy szabad lehetnék a kötelektől  Hallottam ahogy kiszállnak az autóból, majd becsapják maguk mögött az ajtót. Még valamit beszéltek, ezért nyertem pár percet és sikerült elégetnem a kötelet, úgy hogy legalább az egyik kezem szabad legyen. Lassan  kikötöttem a lábamnál levőt, ami már szinte elszorította a vért a lábamból. Így legalább már megszabadultam a széktől. Halkan odalopóztam az ablakhoz és mikor kikukucskáltam belőle, meglepve láttam, hogy jóval messzebb voltak tőlem és most egy föld alatti parkolóban voltunk. Levegőt visszatartva nyitottam ki a csomagtartó ajtaját és surrantam ki a parkolóba. Nem vettek észre. A főnök nem tartott velük, ezért gondoltam, hogy ő az ész, a többi meg sík hülye és nem figyeltek rám. Halkan elkezdtem futni a kijárat felé, legalább is a tábla azt jelezte. Közben próbáltam kiszabadítani a másik kezemet is. Mikor éppen odaértem volna az ajtóhoz, mozgó alakokat láttam ott, ahonnan jöttem. Az ajtó melletti sarokban láttam pár vas rudat és az egyiket felkaptam belőle, fegyver gyanánt.

Mikor kinyitottam az ajtót, meglepetten láttam, hogy egy lépcső vezet fel valahova. Hallottam az oroszok kiáltását, így muszáj volt arra vetnem a fejem, hogy felrohanjak a lépcsőn. Amint felértem, ijedten láttam, hogy fent még több ember volt. Nagy darab férfiak kártyáztak és vodkát vedeltek. Az egyik sarokban még egy vetkőző show is volt pár kan számára. Szerencsére nem törődtek velem, én próbáltam minél jobban elvegyülni köztük és nem mutatni a félelememet. Gyorsan kerestem még egy ajtót, ami a bárpult mellett volt. Kinyitottam és a férfi mosdóban találtam magam. Az egyik pasas aki éppen végzett az ürítéssel, furcsán nézett rám, de különösebben nem érdekelt, hiszen ismét hallottam kiáltásokat. Kattogott az agyam, hogy milyen megoldást találják erre a szorult helyzetre. Nem mehettem már ki, hiszen valószínűleg a maffia nagyobb tagjai ott kint vártak rám. Felnéztem a plafonra és láttam egy szellőző csatorna nyílást. Hülyeség volt, de nem akadt más választásom. Ezért felmásztam az egyik pultra és elkezdtem leszedni a rácsot. Nem sikerült  hiszen be volt csavarozva. A srác még mindig ott állt és csak bambán nézte amit csinálok. Ekkor észrevettem, hogy a zsebében volt egy szép nagy darab fegyver. Még amit emlékeztem abból, amit James tanított nekem, így oroszul elnyökögtem neki, hogy adja oda egy percre a fegyverét. Felhúzott szemöldökkel nézett rám és nem igazán értette mit akarok a fegyverével. De végül odaadta. Még sosem fogtam a kezemben igazi fegyvert. És nem is igazán tudtam, hogy hogyan kell használni. Mikor a srácnak leesett a dolog, kivette a kezemből és kilőtte mind a két csavart a szellőzőnyílásnak. "Spasibo." Köszöntem meg neki mosolyogva, mire a srác oda nyújtotta a kezét.

"Lehet hogy nem ismersz meg, hiszen évekkel ez előtt láttál, de James öccse vagyok." Szólt, és hirtelen leesett. Akkor azért tűnt annyira ismerősnek - gondoltam.

"O... Gabe?" Kérdeztem, mire ő bólintott és még közelebb nyújtotta felém a kezét. Hamar belekapaszkodtam, mert a hangok oda kintről közelebb "jöttek." Bemásztam a szűk szellőző nyílásba és undorodva néztem körül  hiszen nagyon mocskosul nézett ki. De sietnem kellett valamerre, hiszen hallottam, hogy a főnök emberei bejöttek a mosdóba és Gabe-et kérdezték arról, hogy merre vagyok. Gabe azt mondta, hogy nem tudja, de gondolom a többiek észrevették nála a fegyvert és kilőtt csavarokat, így arra eszméltem fel, hogy egy lövést hallottam és egy kiáltást. Hirtelen nagy bűntudatom lett és visszafordultam volna, hogy megnézzem jól van e, de ekkor valaki elkezdett bemászni oda ahol én mentem lapos kúszásban. Sietnem kellett. Sikerült pár perces kínlódás után kiérnem a szellőző csatorna végéhez, ahol szeméttároló volt. Nem érdekelt, hogy milyen csinos és szép kabátban vagyok, ha menni kell hát menni kell, hiszen erős nyögéseket hallottam egyre közelebbről. Egy gyors mozdulattal kiugrottam, úgymond a kukába. Szerencsémre pont előtte nem sokkal ürítették ki a kukákat, de a bűz és a gusztustalan folyadék, még mindig benne maradt. Valahogy megpróbáltam belekapaszkodni a kuka vas falába és felhúzni magam. Gyorsan kimásztam és futásnak eredtem. Nem tudtam merre haladok, csak futottam előre. Minél messzebb a maffia épülettől és a vodkás népségtől. Végül kiértem egy fő út szerűségre. Tanácstalanul álltam az út szélén és csak néztem a forgalmat, ahogy haladnak az autók. Próbáltam felmérni a terepet és nehezen, de hamar rájöttem, hogy Queens-be vagyunk. Messzebb lehetett látni Manhattan magas épületeinek a sziluettjét. Viszont nem volt nálam a telefonom, sem a pénztárcám. A maffia mindent elvett. Még egy átkozott térkép sem volt kitéve a közelbe, hogy merre van metró arra fele. De még mielőtt bármit is kiagyaltam volna, egy hatalmas puffanást hallottam onnan ahonnan jöttem. Mikor megfordultam, egy újabb puffanás ütötte meg a fülem. Sorban ugrottak bele a maffia tagjai a szeméttárolóba. Pont jó helyen is voltak, ha értitek mire gondolok... Gondolkozás nélkül futásnak eredtem. A nagy épület mellett haladtam el, és láttam a garázs ajtókat, ahol behoztak engem  kocsival. A főnök még mindig ott pattogott az egyik talpnyalójának, így óvatosnak kellett lennem, hogy ne feltűnősködjek. Lopakodva haladtam egy nagy kiállított tank mellett, ami úgy nézett ki, mintha a régi Szovjet unióból jött volna. Fogalmam sem volt, hogyan engedhette meg Amerika, hogy azt a régi tragacsot, ami oly sok életet elvett, kiállítják a kellemes Queens-i negyedben. Ami valójában kiderült  hogy még sem olyan kellemes és nyugodt.

Éppen arra készültem, hogy elhaladjak egy teherautó mellett, mikor hirtelen a főnök körbe nézett. Nem volt mit tennem, vissza futottam a tankhoz, hiszen annak nagy kerekei jobb takarást ígértek  Ekkor semmiből előtoppant egy hatalmas piros Nissan autó és vezető kinyitotta az ajtóját, majdnem lecsapva vele a fejem.

"Mi a fene?" Kérdeztem suttogva, mire egy srác fekete bőr dzsekibe és napszemüvegbe, sietősen megragadta a karom és egyen tartásba állított.

"Én vagyok az!" Kapta le hirtelen a szemüvegét és mint egy villámcsapás  a titokzatos fiú átváltott valaki mássá, aki jelentős része volt az életemnek.

"James." Suttogtam ismét, mire ő elkezdett a kocsi felé tuszkolni.

"Szállj be, nincs időnk!" Mondta kicsit sem kedvesen, mire én hirtelen észbe kaptam és kivertem a rózsaszín ködöt a fejemből.

"A frászt! Nem szövetkezek veled! A te hibád, hogy menekülnöm kell ezek elől!" Csaptam rá a kocsi tetejére, ami egy kicsivel hangosabb zajt csapott a kelleténél.

"De segíteni akarok. Csak velem tudsz ebből kijutni." Mondta sietve, és kinyitotta nekem az ajtót.

"Éppen te vittél bele. Miért kéne megbíznom benned? Te is csak egy vagy közölük ." Szóltam felháborodva, mire James egy lesújtó pillantást tett rám.

"Nem önszántamból vagyok benne nyakig a pácban." Tette hozzá, kezdve elveszíteni a türelmét. Még egy percig dühtől kilobbanva néztünk egymás szemébe, majd belátva a sorsomat, beültem a kocsijába. James becsapta utánam az ajtót, majd ő is beült a kormány mögé. Amint a motor elindult, mi már ott sem voltunk. Végig haladtunk a fő úton, száguldozva és attól félve, hogy nem csuknak le minket gyors hajtásért. De mint egy akció filmben, haladtunk a sok kocsi között. Szerencsére nem követett minket senki.

"Elmondanád mi ez az egész?" Fordultam felé, miközben a Brooklyn hídon átértünk Manhattanbe.

"Nincs időm elmondani. Legyen elég annyi, hogy anyám egykori pasija miatt, sok bajban vagyok." Sóhajtott, miközben kapásból két sárga taxit is megelőzött.

"De miért akarnak engem bántani?" Folytattam a kérdezést.

"Mivel tudják, hogy egy közeli személy vagy az életemben." Felelt, mire én bosszúsan ránéztem.

"Csak voltam. Addig amíg le nem léceltél." Vágtam a fejéhez, mire James kiabálni kezdett az előtte levő kocsisra, aki hirtelen megállt és mi majdnem belerohantunk az autójába a miénkkel.

"Nos, látod, az is ez miatt volt. Anyámnak és nekem menekülnünk kellett olyan helyre, ahova a maffia keze nem ér el. De hiányoltuk New York-ot és azt hittük a nagy főnök elfelejtette a dolgot. Viszont orosz ember sosem felejt. Főként ha pénzről van szó." Tette hozzá hadarva, én meg nem tudtam, hogy mit higgyek a sok információ hallatán. Majd észbe kaptam, hogy a lakásom előtt álltunk meg.

"Nem biztonságos itt se neked, se nekem többé New Yorkban." Csatolta ki az övét, majd felém fordult. "El kell mennünk innen."

"Mi a fenéről beszélsz te itt? Én nem megyek sehova! Itt a családom, a barátaim, a galériám  a sulim és Tom!" Akadtam ki, mire James a szemét forgatta.

"Inkább veszélybe sodornád az ő életüket is? Amelia, már te is a listájukon vagy!" Kiabálta és csak akkor szokott Ameliának hívni, ha valami komoly dologról van szó.

"De meddig kell távol lennünk?" Kérdeztem, mire James sóhajtott.

"Ameddig szükséges. Ne aggódj. Nem lesz baj az egyetemen. Már elintéztem a bejelentését annak, hogy beteg vagy és kórházban kell lenned. Andriy majd falaz neked. George mindenről tudott már rég óta és kértem, hogy amíg elmennek Kaliforniába, addig lassan adagolja be neki ezt a maffia dolgot, úgy hogy te nem vagy a közelbe. A szüleidnek meg nem kell róla tudnia, úgy sem nagyon beszélsz velük, csak hétvégente. Andriy majd ott is falaz. Azt, hogy meg mi lesz a kis Rómeóddal, kicsit se érdekeljen. Ő már rég nem az, mint akire te gondolsz." Magyarázta és végül befejezte egy ilyen sejtelmes mondattal. James egy nagy lendülettel kiszállt az autóból, kinyitotta nekem az ajtót és előre rohant a lépcsőházhoz  Amint felértünk a lépcsőn, a zsebéből kivett egy kulcsot  ami pont jó volt a záramba és kinyitotta vele az ajtót. Csak úgy ámultam és annyi kérdésem lett volna és morgásom felé, de nem volt alkalmas az idő. James, mint aki ott lakott volna velem úgyszintén, vette elő a bőröndöket és pakolta bele a ruháimat, meg a használati kellékeket. Rose nyűgösen ott ugrált a lábánál.

"Helló Rose." Mosolygott le rá James és érthetetlenül álltam a dolgok elé. Mikor megkordult a gyomrom, rájöttem, hogy Andriy kajái nélkül éhen halnánk. Így fogtam egy hűtőtáskát és belepakoltam mindent amit a frizsiderben találtam.

"De legalább áruld el, hogy hova megyünk..." Szóltam, miközben bezárta a bejárati ajtót. Sietve lépkedtünk le a lépcsőkön a hatalmas csomagokkal és ételekkel. Rose-t fájó szívvel  de ott kellett hagynom. George és Andriy, James elmondása szerint, nem sokkal távozásunk után otthon lesznek Kaliforniából.

"Messze." Válaszolt tömören. Mérgesen oda álltam elé.

"Addig nem mozdulok, míg el nem mondod." Topogtam előtte, mire James vett egy mély levegőt.

"Londonba. Nyolckor indul a gépünk."