17. Fejezet

17. Fejezet

"Mi a jó szagú ló citromról beszélsz te itt?" Fejeztem ki csodálkozásomat, egy kicsit burkoltabb verzióban. James elnevette magát, mire én egy mérges pillantást küldtem felé.

"Muszáj elhagynunk Amerikát, sehol sem vagyunk biztonságban." Tette hozzá egy kicsit komolyabb viselkedéssel.

"De te normális vagy? Mi a fenét fogunk kezdeni magunkkal Londonba? Hiszen itt van mindenki aki számít és különben se hidd azt, hogy veled elmegyek bárhova is, főként nem Londonba!" Vágtam hozzá mérgesen. James egy percig meredten nézett rám, majd sóhajtott egyet.

"Mondd, miért utálsz ennyire? Mert szeretném tudni..." Dőlt neki az autónak, mikor bepakolta a csomagokat a kocsiba. Karba tett kézzel, komoly arc kifejezéssel állt előttem.

"Nem utállak... csak..." Sóhajtottam egyet és végül kimondtam ami zavart. "Csak ebben az elmúlt félévben rendezed a szálakat körülöttem a háttérből és egyszer csak hirtelen felbukkansz a semmi közepén ezzel a zavaros ügyeddel, éppen akkor mikor boldog vagyok és rendben van az életem, aztán elém állsz és azt kéred, hogy menjek veled Londonba. Most komolyan elvárod tőlem, hogy egy szó nélkül csak úgy ugorjak be az autódba és vezess arra amerre akarsz? Talán négy vagy öt évvel ez előtt megtettem volna. De azóta felnőttem és már nem az a naiv és bolond tini lány vagyok már többé. James, csak egy kicsit gondold bele a helyzetembe magad. Akkor talán megértenéd." Fejeztem be őszintén, mire ő csak bólogatott.

"Tehát az a homokos dráma tanár többet ér neked, mint én?!" Vágta a fejemhez, mire én mérgesen megütöttem a kezét.

"Először is, a neve Tom, másodszor nem homokos és harmadszor, Tom legalább akkor is ott volt nekem ebben az időben, mikor te nem voltál sehol!" Válaszoltam ingerülten és James csak megint bólogatott.

"Jól van. De a te életed érdekében el kell jönnöd velem. Ne foglalkozz velem, de muszáj lesz magadat nézned." Tette hozzá és kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Hezitáltam egy picit. Mikor már arra vettem volna magam, hogy beüljek a kocsijába, hirtelen azt hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja.

"Amelia!" Futott oda hozzám Liam.

"Már csak ez hiányzott." Hallottam James mormogását.

"Liam, mit keresel itt?" Kérdeztem meglepetten, mire Liam észrevette James-t.

"Csak biztos akartam lenni abba, hogy minden rendben van e veled." Szólt, de végig James-t méregette.

"Ó, ő itt James, régi gimis barátom." Mutattam be neki, mire mindketten bólintottak egymásnak. Kínos.

"Liam. Én segítem kiadni Amelia könyvét." Nyújtotta a kezét Liam, mire James fintorogva megrázta. Hogy Liam ne lássa, gyorsan bokán rúgtam James-t, hogy viselkedjen.

"Holnap akkor jó lesz a megbeszélés?" Kérdezte Liam, mire segítség gyanánt rápislantottam James-re.

"Öö... ami azt illeti, tudod évek után most futottunk össze először és azt terveztük, hogy együtt töltjük a napot, mint a régi szép időkben." Mosolygott bájosan James, és legszívesebben letöröltem volna a vigyort a képéről.

"Oké, akkor majd máskor." Szólt kicsit csalódottan Liam, mire most nekem kellett kitalálnom valamit.

"Ami azt illeti..."

"Amy!" Szakított félbe James és az út túl oldalára mutatott, ahol egy nagy és ismerős dzsip parkolt le. Azonnal kapcsoltam és falfehér lettem.

"Indulnunk kell." Ragadta meg a karom James és a kocsi felé tuszkolt, ismét.

"Mi történt?" Kérdezte Liam elgondolkodva, mire én csak mosolyogtam bután. Erre James egy nem várt mozdulatot tett.

"Szállj be. Most!" Nyitotta ki a hátsó ajtót Liam-nek, aki nem kérdezve semmit, beszállt az autóba. James elfoglalta a helyét és két másodpercre rá, már ott sem voltunk.

"Őt minek kellett belekeverned?" Mutattam a mögöttem ülő Liam-re. James koncentrálva a visszapillantó tükröt nézte.

"Ha otthagytuk volna, nagy eséllyel lelövik."

"Mi?" Szakította félbe Liam. De James tudomást sem véve róla, tovább folytatta.

"Elkezdtek volna kérdezősködni rólunk és ugyebár ő nem tud semmiről és őszintén mondogatná, hogy neki nincs hozzá köze. De azok a tuskók nem hinnének neki, ezért muszáj elintézni. Tudod, a maffia logika." Fejezte be gúnyosan James, majd egy nagy bal kanyart tett. Öt perc után sikeresen leráztuk őket és egy óra múlva megérkeztünk New Jersey repterére.

"Miért ide kellett jönni?" Kérdeztem James-t.

"Newark-i repülőtér nem annyira nagy és ismert. Azt gondolják majd, hogy a Kennedy-n szálltunk fel." Mondta, miközben elkezdett előszedni a zsebéből pár útlevelet.

"Nálad van az útleveled?" Fordult Liam felé, mire ő kérdőn és zavartan nézett James-re.

"Nálam. Elhagytam az igazolványom és csak ezzel tudom..."

"Jó, a lényeg, hogy nálad van. Mi van a táskádban?" Mutatott James Liam kézi táskájára.

"Egy kisebb írógép, zokni, egy darab alsó nadrág, cigaretta, pár könyv, füzet... de miért?" Sorolta, majd James gúnyosan elmosolyodott.

"Aha.. csak megakartad nézni, hogy Amy hogy van. Inkább jobbá akartad tenni a saját estédet. Vagy nem így van, Mr. Denna?" Kérdezte, miközben megvizsgálta Liam útlevelét. Mérgesen néztem Liam-re, ugyanis nekem is leesett, hogy egy rendes ember nem mászkál zoknival és alsónadrággal a táskájában.

"Ezt hívják ott alvós zsáknak." Nevetett tovább James. Ahhoz képest, hogy a maffia a sarkában volt, elég magabiztosan és nevetgélve állt ott a reptéren.

"Amelia, ne higgy el neki mindent." Fordult felém Liam, mire elmosolyodtam.

"Kár, hogy James közbe vágott." Kacsintottam rá, csak hogy bosszantsam az emlegettetett.

"Azt hittem, hogy most a dráma tanár a mindened." Bökte oda nekem James, mire letöröltem a vigyort a képemről. Valóban el is feledkeztem arról, hogy amíg én itt menekülök az exem és a haverjával, aki azt tervezte, hogy le akar feküdni velem, miközben ő Long Island-en szenved az apja halála miatt.

"Szóval most hova megyünk?" Kérdezte teljesen nyugodtan Liam, mintha ez olyan hétköznapi dolog lenne.

"Londonba. Fél óra és indul a gép, szóval sietnünk kell." Szólt James, mire Liam elismerően bólintott.

"Ennyi? Semmi kiakadás?" Vágtam hozzá, mire mindketten kíváncsian felém fordultak.

"Ameddig ő állja a jegyem, és nálam van a kedvenc könyvem meg az írógépem, addig semmi gond." Kacsintott rám,majd hirtelen valami besurrant a fejembe.

"A fenébe is veled James, ti ismeritek egymást?" Pattant ki belőlem a dolog. James elmosolyodott.

"Okos vagy Amy, nagyon okos. Valóban mi már ismertük egymást régebbről. Szóval nyugi. Liam nem az a fajta, aki lefeküdne a legjobb barátja barátnőjével. Már készült az útra." Szólt James, mire én ledöbbenten Liam felé fordultam.

"Azt ne mondd, hogy te is benne vagy a maffiába. És különben is minek kellett az a színjáték más fél órával ez előtt?" Akadtam ki, mire Liam megrázta a fejét.

"Pontosabban James sincs benne, szóval én sem." Vonta meg a vállát, mire James felé fordult.

"Köszönöm, végre! Amúgy jó volt egy kicsit színészkedni. Mi is vagyunk olyan jók, mint a drága dráma tanárod." Bökte nekem oda James, de nem is figyeltem rá. 

"Na, de én elmegyek kávét venni. Ki kell bírnom valahogy ezt a hosszú utat." Szólt Liam és elindult a büfé felé.

"Várj. Akkor Liam már akkor is tudta, hogy van közöm hozzád, mikor felhívtam először? És te kérted meg rá, tehát csak ezért vállalt el engem?" Kérdeztem hirtelen, mire James megcsóválta a fejét.

"Nem, nem és nem. George és Liam már régebb óta ismerik egymást, mert tudod George-nak vannak kapcsolatai az írók és és kiadók közt, mivel egy darabig angol professzor volt. Szóval egyszer elmentünk egy bárba és George meghívta magával Liam-et. Meséltem neki rólad, de úgy különösebben nem jellemeztelek. Aztán mikor elmentél hozzá és személyesen találkoztatok, akkor még az nap este mesélte, hogy van egy új ügyfele és akkor elmondta, hogy milyen vagy külsőre, én meg mindjárt felismertelek és mondtam neki, hogy akkor te vagy azaz Amelia. Semmi befolyásom nem volt nála." Vonta meg a vállát és közben figyelmesen nézte, hogy Liam még mindig a sorban áll és vár. "Mikor elindultál haza a taxival, akkor felhívott, mert furcsának találta a taxit, ami elvitt téged. Szerencsére leírta a rendszámot, így betudtam határolni hol vagy. Vicces, hogy egyszer sem kérdezted, hogy kerültem oda." Tette hozzá nevetve.

"Valójában nem igazán érdekelt, hiszen örültem, hogy valaki megment." Vallottam be és rákérdeztem, hogy Liam miért van beavatva ebbe a maffia dologba.

"Nos, egyik este mentünk haza abból a bárból és akkor is kaptam egy fenyegetést a maffiától, pont az ő társaságában, szóval be kellett vezetnem őt is a dologba. Jól jött neki ez, hiszen már két könyvet is irt róla, csak még nem adta ki." Szólt James és én meg kicsit ódzkodva álltam a dologhoz, hisz az én szemembe nem nézett  jól ki a dolog, hogy mindenkit bevon James ebbe a zűrzavarba.

"Találkoztál Tom-al is?" Kérdeztem magamat is meglepve. James bólintott.

"De csak messziről. Ő nem tudja, hogy én az a James vagyok. A te James-ed." Tette hozzá, mosolyogva.

"Már évek óta nem vagy az 'én James-em'..." Vágtam hozzá, mire a mosoly letörlődött az arcáról. Közben Liam is visszatért közénk.

"Indulhatunk?" Kérdezte, mire mi csak némán bólintottunk.

Sorban állás várt ránk és mivel elég sok mindent pakoltam össze, ezért rá kellett James-nek fizetnie a bőröndjeim súlyára. Én csak bosszúsan mosolyogtam a háttérben, míg ő a szemét forgatva oda nyújtott egy száz dollárost a nőnek. James gondoskodott, hogy legyen mindannyiunknak más fajta útlevele, így nem tudják lenyomozni a maffia tagok, hogy hova indultunk.

Pontosabban tízkor indult a gép, ugyanis kicsit csúszásba voltak a járatok. Szerencsére az a két óra nyugodtan telt el. Az egyik padra lekuporodva aludtam a várótérben és közben a hatalmas üveg ablakokból láttam, mikor megébredtem, amint szállnak fel nagy sebességgel a repülőgépek és tűnnek el a semmiben. Végül mikor megnyitották az ajtókat, felültünk kényelmesen elhelyezkedve a gépre. Sikerült James-nek az ablakhoz helyet foglalnia. Bár esténként az utazás ijesztő volt, ahogy kinézték és nem láttál semmit, csak sötétséget. Akárhányszor mentem Magyarországra, mindig sötétben kezdődött az utam, majd láttam, ahogy kel fel a nap a repülőből. Vannak percek mikor megszenvedsz azért, hogy valami gyönyörűt láss, de mikor meglátod azt a szépséget, amikor a napsugarai rávetődnek a tejszínhabos, szűz fehér felhőkre, akkor hirtelen el is felejted azt a félelmet, ami induláskor volt benned.

Igazából Liam jegye szólt mellém, de James megkérte, hogy cseréljenek helyet. Így az író leült pontosan elém. Pár perce helyezkedés után végre a gép elindult. Becsatoltuk öveinket és lassan a pilóta felemelt minket az égbe. Ez és a leszállás volt a legrosszabb a repülő utakban.

Liam hamar elkezdett horkolni előttem, ahhoz képest, hogy felhörpintett egy nagy adag Starbucks-os kávét.

"Nost, itt az alkalom rá, hogy kibeszéljünk négy és fél évet." Szólalt meg hirtelen James, amint neki akartam kezdeni egy könyv olvasásának. Nem igazán akarta hagyni, hogy olvassak.

"Nekem nincs kedvem felhozni a múltat. Elég volt az lezárni, nem hogy megint felhozni." Válaszoltam kicsi gorombán, mire James felhorkantott.

"De gondolom arra kivásni vagy, hogy mik történtek velem New York-ban és miket tettem, amikor visszajöttem." Szólt felcsigázva a kíváncsiságomat.

"Nos, valóban érdekel." Vontam meg a vállam és eltettem a könyvem a táskámba.

"De akkor elkezdem, mert nem tudom befejezni, mire odaérünk." Gúnyolódott, én meg csak nőiesen bele bokszoltam a vállába.

"Látom az idő nem változtatta meg a szokásaidat." Tette hozzá, én meg kérdőn felé fordultam.

"Mire gondolsz?"

"Régen is mindig vállam kapott egy kicsit ha valami olyat mondtam ami nem tetszett." Sóhajtott és ravaszul rám mosolygott.

"Úgy mondod, mintha az én lagymatag csuklom annyira ártott volna neked." Szóltam szem forgatva, mire James elnevette magát.

"Sosem fájt. Ha nagyon utálnál sem tudnál erősen a vállamba bokszolni. Sőt, ha iszonyatosan megbántanálak sem tudnál megpofozni." Próbált hízelegni, de nem igazán volt ehhez kedvem.

"Most mesélsz vagy nem?" Tereltem a témát, mire ő csak bólintott.

"Akkor elkezdem ott, mikor visszamentem New Yorkba..."

James 2017 nyarán érkezett vissza New Yorkba anyukája, öccse és bátyja társaságában. Úgy gondolták, hogy talán a maffia már nem foglalkozik az üggyel, de alaposan tévedtek. Az egész még 2014 tavaszán kezdődött, mikor James anyukája megismerkedett egy gazdag és jóképű pasassal, aki már évek óta Amerikába élt, és szinte már olyan volt, mint egy állampolgár, aki ott is született. Minden rendben volt velük, James is kedvelte a férfit. Sokat jártak el Baseball meccseket nézni és európai fociról beszélgettek. Hamar egymás bizalmába férkőztek. Egyszer mikor Long Island-en kirándultak a suli kezdete előtti hétvégén, akkor hirtelen nagy kommandó autók jöttek el értük egyenesen az FBI szolgálatáltól. Az egész családot bevitték valamilyen titkos szállásra. James elmondása szerint néha álmodik azzal a hellyel. Sosem volt baja az amerikai rendőrséggel és egyéb nyomozási csoportokkal, de nagyon furán viselkedett vele mindenki. Szerinte benne volt az is a pakliban, hogy nem igen kedvelik az oroszokat és sajnos a legtöbb amerikai lenézi az olyan embereket, akik nem az "ő fajtájukból" való. James nem is kicsit érezte a megkülönböztetést. Anyukája végig sírt, mert azt hitte, hogy haza fogják küldeni őket Oroszországba. Végén kiderült, hogy Igor, James anyja fickója, végig az FBI-nak dolgozott, hogy lebuktassa az orosz maffia tagjait. Csak az volt a baj, hogy rájöttek a dologra. Igor rengeteg pénzt csalt ki tőlük, ami végül az amerikai kormány zsebébe landolt. És erre rájött a főnök. Nem volt más választás, vagy meg kellett nekik adni a pénzt, vagy végeztek velük. Igort még a költözés előtt megrendezett autóbalesetben eltették láb alól. A maffia főnök tudta, hogy Igor James családjával volt jóba, így rájuk került a sor hogy fizessenek. Én naivan James felé fordultam és megkérdeztem, hogy miért nem kérték az FBI segítségét. James rosszindulatúan felnevetett. Elmondta, hogy mivel ők nem amerikai születésűek voltak és nem is igazi állampolgárok, így nem számíthattak az FBI segítségére.  
"Az óta persze megerősödtem és rájöttem, hogy a saját lábamon kell megállnom és megoldanom a helyzetet. Sajnos még nem találtam módját annak, hogy hogyan adjam nekik vissza azt a rengeteg pénzt. Sőt ha visszaadnám, biztos vagyok benne, hogy megölnének, amiért ennyi ideig játszottam velük." Tette hozzá és persze mindent nagyon halkan és suttogva mesélt el nekem, bár nem mintha a mögöttünk ülő kínai Nintendo játékosokat érdekelte volna. 
James végül rátért arra, amikor visszajött New Yorkba. Mondta, hogy már a nyáron kiszúrt magának, mikor egy szép napos délutánon festegettem a Washington Square Parkban. Valójában James olyan dolgokat mesélt el, amitől egyszerre lettem feldúlt, meglepett, csalódott és lenyűgözött. Sok mindent tett a háttérben értem, úgy hogy nem is tudtam róla. Nem is tudom hogy kezdjem el sorolni. Mikor James visszatért a Nagy Almába, akkor újra elkezdett találkozgatni régi haverjával, George-al, aki mellé társult ugyebár Andriy is. James meglepett volt, mikor George mesélte neki, hogy engem tanít a New York University-n. Megkérte, hogy minden egyes dolgot számoljon be rólam neki, de nekem nem szabad tudnom, hogy James a városban van, mert akkor keresném, de viszont ő nem akart belekeverni ebbe a zavaros ügybe. James első háttér tette értem az volt, hogy mikor East Village-ben járt, megkérdezte az egyik pizzériában a szakácsot, hogy ismer e engem és mutatott neki egy tizenéves képet rólam, ahol végül is eléggé hasonlítottam az akkori, felnőttesebb énemre. Kicsit kiakasztott a helyzet, mikor azt a képet elővette James a pénztárcájából és mosolyogva megmutatta nekem. Valljuk be, egy borzalmas kép volt az. Annyi ezerszer jobb képeket csináltunk anno együtt, vagy csak ő rólam, de neki pont ezt kellett választania... Elmondása szerint, azért szereti azt a képet, mert ott olyan természetes mosolyom van és még a szemeim is csillognak. Szóval így már tudtam, hogy a pizzériában a főnök miért tudta a nevem. James még jó párszor visszatért a pizzériába és jelentős szerepe volt abban, hogy az Amélia pizza kelendő lett. Szerinte nagyon finom, ízletes pizzát álltatottam össze. Aztán kiderült, hogy a galériát azt pontosabban tőle bérlem. Valóban sosem találkoztam a bérlőmmel, csak a pénzt mindig bedobtam a postaládájába és a szerződést is internetes módon írtam alá. Látni akarta engem minél gyakrabban és néha be is osont megnézni a műveimet. Még mesélt apróságokat, amikkel a háttérből segített nekem, sőt elárulta, hogy ő tőle kaptam Rose-t. De két olyan dolgot tett James, ami még az eddigiek hallatta után, még sokkal mérgesebb lettem rá. Mivel James volt a főbérlőm, így egész kényelmesen tudott ki-be járkálni a galériámban. Ezért ebből mindjárt letudtam következtetni azt, hogy ő állíttatta ki a festményeimet és Tom hazudott. Liam állítólag tudott róla és James-nek elmesélte, hogy Tom azt hazudta, hogy ő tette. 
"Tom azt mondta Liam-nek, hogy azért mondta ezt neked, mert kezdett neki összeállni a kép velem kapcsolatban és nem akart téged elveszíteni. Nem tudom mennyire igaz ez, de ha igen... akkor is szánalom." Mondta gúnyosan James, mire én csalódottan hátra dőltem az ülésemen és csak a nagy feketeséget bámultam az ablakomból. Ő ezt hamar észrevette. Megfogta a kezem, de én kihúztam azt a szorításából. 
"Inkább mesélj tovább, legyünk túl rajta." Sóhajtottam. 
Az utolsó meglepő dolog amit tett, megvette a lakást Chelsea-ben, hogy nehogy megtudjam venni Tom-al, mert szerette volna ha oda költözöm, hogy többet láthasson, de nem akarta látni, ahogy Tom-el enyelgek. Amint kiderült, James alapjában is hasonló házban lakott, amit már évek óta nézegettem magamnak. Valóban ott volt a parkban, amikor azt álmodtam a padon, hogy találkozom vele, de nem jött oda hozzám. George volt a besúgó és sok mindenben ő segített James-nek. Például a festményeim ellopásában. És azt mondjuk már előbbre is tudtam, hogy James vitt el George-hoz szilveszterkor. De nekem ez akkor is sokk volt. Nagyon-nagyon sok(k). 
"Na, elmondtam minden fontosabb dolgot..." Sóhajtott James, és én meg némán meredtem magam elé. "Nem is mondasz semmit?" 
"Mit mondjak?" Kérdeztem semmit mondóan. James felsóhajtott. 
"Mást vártam..." 
"Pontosabban mit is?" Fordultam kicsit hangosabban felé. 
"Azt hittem örülni fogsz neki." Vonta meg a vállát és gúnyosan elnevettem magam. 
"Ugyan minek?! Hogy jól átvertél? Hogy a háttérből segítettél és elhitetted velem, hogy mindent amit teszek az azért sikerül, mert képes vagyok a saját lábamon megállni? Esetleg még te fizetted le Tom-ot is, hogy járjon velem? James, most minek kéne örülnöm?! Kiderül, hogy a pasim hazudott nekem, mert rájött, előbb mint én, hogy az exem kever a háttérből. Ennek kéne örülnöm? Hogy George is teljesen átvert és kijátszott? Hogy mindenki tudott mindenről csak én nem? Tudod mit James, ha így akartál magadnak újra megszerezni, akkor jól elszúrtad, mert sosem lesz már köztünk olyan a helyzet, mint régen. Ezt már eljátszottad. Ha annyira szeretnél, akkor nem a háttérből kontrolláltad volna az életem, ha nem oda álltál volna elém a hülye maffia ellenére is, akkor azon a napon, mikor megláttál engem a parkban. De nem. Te inkább választottad a kényelmes és zsivány módot, hogy játszhass velem és élvezd az irányítást felettem a háttérből. Köszönöm James Donovan, én örökre végeztem veled." Fejeztem be a kiakadásomat és bosszúsan kimásztam a helyemről és elindultam a mosdók felé. Mikor éppen bementem volna, akkor valaki hátulról megragadta a kezem és berántott a vécébe. James volt az. 
"Nem hagyom hogy azt hidd az a helyes verziója az egész történetnek, amire te gondolsz. Úgy gondolod nekem könnyű volt nem látni közelről és nem érezni téged?! Szerinted nekem ez jó volt? Én csak próbáltam segíteni. Amikor meg keresztbe tettem az apartmannál, csak tudd meg, még mindig az én birtokomban van és csak arra vártam, hogy mikor tudunk beköltözni együtt. Minden amit tettem, az azért volt, mert szerettelek és még most is. Semmit se változtatnék meg a cselekedeteim közül, mivel bármit amit tettem, azaz érzéseimet mutatja." Magyarázta, úgy hogy közbe a kezével eltakarta a számat, hogy ne szóljak közbe és csak egy centi volt az orrunk között. 
"Olyan vagy mint egy mániákus pszichopata, aki halálosan szerelembe van esve." Engedte el végre az arcom. 
"Nevezhetjük így is." Vigyorgott, mire én dühösen hozzá vágtam olyat, amit ő a későbbiekben soha nem felejtett el. 
"Csak tudd meg, én már túl léptem és már nem akarok veled lenni. Ezek után meg főként nem. Utállak!" Az utolsó szót már könnyezve mondtam és szűk kis mosdóban leguggoltam és a térdemre hajolva sírtam. "Haza akarok menni és Tom-al akarok lenni." Sírtam tovább. James leguggolt mellém és gyengéden átkarolt. 
"Sajnálom, hogy be le kellett rángatnom téged ebbe a dologba." Mondta őszintén. "Tényleg komolyan gondoltad azt, amit az előbb mondtál?" Kérdezte sóhajtva, mire megcsóváltam a fejem. Valóban nem gondoltam komolyan. Csak mérges voltam rá és a düh beszélt belőlem. James pontosan tudja, hogy ő azon különleges emberek közé tartozik, akiket nem tudok utálni bármit is tesznek. A lista anyukámmal kezdődik. És a szívem belehasadt, hogy szó nélkül ott kellett hagynom. 
"James, nem akartalak megbántani." Néztem felé, mire ő megértően bólintott. "De nekem ez nehéz most még." Sóhajtottam majd lassan felálltam és ő is ezt tette. Pár percig egymás szemébe néztünk. Elmélyedten.
"Mi az?" Kérdezte végül James. 
"Pisilnem kell, arra várok hogy kimenj." Hessegettem kifelé, és közben elnevette magát. Hát elég szórakoztatóan jött ki a dolog. 
Mikor visszatértem a helyemre, meglepetten láttam, hogy James is bealudt akárcsak Liam. Így nem volt más választásom, nekem is pihennem kellett. De előtte még olvastam egy kicsit a könyvből amit felhoztam a gép felső részére. Utána kellemesebben tudtam elaludni. Végül is még alvás előtt rájöttem két pozitív dologra. Végre több év után láthatom újra a legjobb barátnőmet és persze meg sem kell említenem, hogy Londonba leszünk.